LIBERÁLIS CASTRONÓMIA

Az alábbi írásom a JÓ REGGELT VAJDASÁG internetes portálon jelent meg, november 29-én, kedden*. (A linkre kattintva az eredeti szöveg olvasható.)

 

Karikatúrám

 

Különösebb bizonyítást nem igényel az axióma: a XX. század dobogós helyen áll az emberi szenvedéstörténet véráztatta arénájában. Soha ilyen iszonyatos kor nem volt! Két gyilkos diktatúra, két világháború – majdnem szó szerint – holtversenyben ölte a tömegeket. Az ideológiák nyomán százmilliós hullahegyek maradtak. 1945 után sem állt le a halálgyár, noha Fukuyama úr szerint a történelem tulajdonképpen véget is ért, virágozni kezdett minden virág. Agyonszerették érte, akiknek érdekeivel egybecsengett ennek a fölényes, aranyszájú filozófusnak a tévképzete. Be is rendezkedtek az öröklétre.  Olyan pökhendiek voltak, mint az NDK kommunista pártfőtitkára, mikor 1987-ben azt találta mondani: „Bármit is beszélnek az ökrök és a szamarak, a Fal még száz évig megmarad”. Nem lett igaza Erich Honecker elvtársnak. Két év múlva a fallal együtt dőlt a rendszere is. Még nagyon elevenen él bennem az az idő. Ahogy Milosevity országlását se kívánom vissza. A történelem dögkútjába kerültek, a most agonizáló szabadelvű ideológiai rendszerrel együtt.
Pedig a közelmúltig e mákonyos eszmeiség igehirdető hóhérainak állt a zászló. El is bízták magukat. Már azt hitték sikerül nekik a körmönfont, PC (politikailag korrupt) liberális demokrácia álcájába szuszakolni a társadalmakat. Abba a végtelenül káros és romboló szabadelvű ideológia zsákutcába kormányozni a világot, amiből se visszafordulni, se rükvercelni többé nem lehet. Ahol se Isten, se ember; se a nemzet se a család fogalmát nem szükséges tisztelni. Hál’istennek nem így történt. Mind többek szeméről hull le a hályog. Népek, országok, pártos és pártonkívüli szavazópolgárok döbbennek rá a tűrhetetlenül hamis világképet pampogók hitványságára. Pokolba a vazelintől csöpögő ideológiákkal! Ahogy a szivárványos politikai kígyónyelvet beszélőkből, úgy a kettős mérce alkalmazásából is elegük van az egyszerű embereknek. A mainstream által sarkantyúzott média egyszerűen hazudik. A legújabb példa is igazolja mennyire hiteltelen, mennyire fals az eddig sulykolt összes tézisük.
Megmurdelt a Comandante.
Comedia finita est. Helyes, éppen ideje volt már. Cuba libre – Fidel muerte.
Ahová kerül, ott az égő szivart nem a szájába fogják dugni. Aztán mehet a fortyogó levesbe, a többi gazember mellé. Igazi vegyesfölvágott lesz a társasága: II. Lipót belga királyról Idi Amin Dada úgyis régen leszopogatta a húst, Pol Potból pipisalátát készített Ceausescu, Kádár János térden fölül már meg sincs. Sztálin bajszát combkefének használja Mao Ce-tung, s a kumroveci embermészáros Titóból amit meghagytak a  kukacok, abból Jaruzelski tábornok próbál várat csinálni.
Viszont undorító, fölháborító, égbe kiáltó az a gyalázat, ahogyan a sok hipokrita picsogva maszatolni kezdte a valóságot.
„Castro emberek, családok és népe sorsát változtatta meg, óriási hatását pedig a történelem fogja feljegyezni és megítélni.” – szólt szombati közleményében Barack Obama leköszönő amerikai elnök. Mondja Mr. President: nem lehetne ilyen nagyvonalúan elegáns, szappannal gargalizált torkú nyilatkozatot rittyenteni például Szaddam Husszein életművét illetően is? Vagy mi lenne, ha Castro neve helyére Adolf Hitler kerülne? Dettó elmondható róla is, hogy „emberek, családok és népek sorsát változtatta meg”, valamint „óriási hatásához” sem férhet kétség. Vajon őneki is kijárna ez a megértőbb, engedékenyebb, már-már sztoikus bölcseleti kategóriába illő summázat?
A kék páviánok alfa hímje – Jean-Claude Juncker úr – szerint is „Castro örökségét a történelem fogja megítélni”. Lehet. Én csak azt tudom, hogy Juncker ökörségének a megítéléséhez nem kell a jövőre várni. Az már most köztudott.
Castro a múlt góleme. Akik a sötét figurájából csak a nagyságot látják, s mivel sosem éltek diktatúrában, áhítoznak fölnőni Castro személyéhez. Az amerikai banya addig erőlködött, míg belavírozta magát a politikai hullaházba. Most azt remélem, hogy ha a labancoknak netán addig megjön az eszük, akkor jövőre Mürkül szultána is suhanhat seprűn ugyanoda. Aki ugyanis egy tömeggyilkos, egy diktátor előtt azzal az érvvel hajt fejet, hogy bezzeg voltak érdemei, sok jót tett, szerette a nép, az gondoljon arra, hogy egy bécsi piktorért is odavoltak a németek, und viele andere menschen, és nem mellesleg az ő ötlete volt az autópálya-építés. Nem kéne megszavazni neki valami csecse fityegő, posztumusz kitüntetést? Csak kérdezem.
Az ilyen erkölcsileg züllött véleményvezéreknek úgyis mindegy hogy Castronak van szakálla, vagy az Eurovíziós énekesnőknek.
Ugyanis ha liberális demokraták vagyunk, akkor tudjuk, hogy a jó ügyet szolgáljuk, mert aki számít, az velünk van: a letagadott pénzügyi háttérhatalom médiástul; Soros Gyuri bá Nyitott Társadalmastul, Orrvég Alapostul; a zöldek és a neokonok; a fegyvergyárak meg a hippik; a CIA, CNN, a Coca- a Pepsi-Colával; a soft-power együtt a hard-powerral; a vegetariánusok a paleósokkal; a Jehova Tanúi Hitgyülistül; a melegek a kihűltekkel; a transzneműek a transzatlantistákkal; Merkel-Schulz-Juncker, Athos-Porthos-Aramis; Obama, D’Artagnan; Cicciolina & Milady Clintonné; Ferenc pápa és az Ajatollah; a ’68-asok az alig százasokkal; a titkon pedofil Cohn-Bendit a titkon pedagógus Joó-Horti Líviával; az Európa parlament a mongol Nagy Népi Hurállal, a régi párizsi lázadó barmok a legújabb párizsi lázadó barmokkal; a kukaborogatók a kukába valókkal; a tudjukkik és a nemtudjukkik; a világ proletárjai a komprádor burzsoáziával; Brüsszel Bukaresttel, az álmenekültek az áldozataikkal; New York Tiranával; Stocholm Bamakóstul, Berlin Ankarástul; az UFÓ-k és a hosszútávúfók, Tamás bátya a kunyhójával, Ali Baba negyven rablójával, Népszava a Szabad Magyar Szóval, az Első Nyilvánosház a Második Nyilvánosházzal, Otelló Bánk bánnal, Rómeó Júliával, Gyurcsány Ferenc meg Vadai Ágnessel.
Egyszóval – MINDENKI!
Kivéve a nácikat. Persze, mi mondjuk meg ki a náci.
Ha az a demokrácia, hogy bűnös és bűnös között relativizálni szabad gaztetteket, akkor én nem kérek a demokráciából. Nem egyformán tekinthető áldozatnak, akit ’44 elején a Dunába, vagy ’44 végén a Tiszába a lőttek bele? Nem mindegy hogy horogkeresztes vagy sarló-kalapácsos volt-e a hóhérok karszalagja? Tán a rakásra lődözötteknek nem egyforma piros volt a vérük? Esetleg a mártírok szenvedése és halála sem egyenrangú? Emezeket finomabban lőtték fejbe, kesztyűs kézzel verték agyon? Hát ki az, aki jogot formálhat arra, hogy sorrendiség alapján privilegizáljon a vértanúk között?! Akinek verdiktje nyomán a halálosztó rendszerek bűnei viszonylagossá válhatnak?!
Nem veszik észre: ahogy árnyalják, úgy nyalják a diktátort.  A világ vezető urai egymás szájából veszik ki a sajnálkozó formulákat. Ennyi hitelét vesztett vernyákolót!
A legvigasztalanabb mégis Ferenc pápa. Őszentsége maga alá került, az ateista birkája miatt.

                                                                       Pósa Károly