 |
| Csak nem elpatkolni! :) |
(Leírt szösszeneteim a világ dolgairól)
MINDENKI
Megint egy Oscar-díj. A magyar rövidfilm szép. Megnéztem, kíváncsi voltam. Rendes dolgozat. Egy poénra van kihegyezve, igaz, az első tizenöt perc után már sejthető miféléről, de jól van. Ne legyünk telhetetlenek. Azt is őszintén be kell vallanom, hogy ha nem kapott volna díjat, valószínűleg sosem szánok rá 25 percet. Szentesi Lacitól lenyúltam a gondolatot, mert egybevágott az enyémmel, remélem nem lesz belőle szerzői jogi vita... Középszerű, iparos a film. Erénye? Nem sok van. Mondjuk aranyosak a lánykák, szép dalok vannak benne. Nem rosszindulatból mondom. Néha úgy muszáj csinálnom, mintha nem érteném: mi a mérce?
JÓSLAT
Közönyös Európa nyugati fele a magyarság fájdalma iránt? Igaz. Mert nem az ő ügye.
Trianon, és a csonkolás bizony az volt. Az ő ügyüket, vagyis pontosabban fogalmazva – az ő érdeküket szolgálta. Én nem szeretnék elméletekbe bocsátkozni, kinek- vagy minek volt még a jól fölfogott indítéka, hogy a világtörténelem egyik leggyalázatosabb diktátumát pont velünk írassák alá. Egyben viszont nagyon biztos vagyok: lesz még böjtje annak, ahogy most a "művelt" nyugat packázik velünk, és a magyar autonómia kérdésével. Persze, nem én fenyegetem őket, hanem az a rövidlátó, gátlástalan és mohó gyarmatosító ésszel átitatott politika szülte végzetük teljesedik be rajtuk, ami az elmúlt százötven, vagy a jóég tudja hány évüket végigkísérte. Majd óbégatnak, ha Afrika, meg az a sok ázsiai fajta egyszer az asztalra csap, és Brüsszelben csak úgy, mint Párizsban, Londonban meg még néhány mások zsírján meggazdagodott rablótanyán a jogaikat kezdik követelni. Mert akkorra többen lesznek, erősebbek és erőszakosabbak lesznek. És talán majd a nyugati jólét fehér polgára is megtanulja, mi az, amikor saját hazájában másodrangúként kezdik kezelni, hátra küldik a sorban, és fényes nappal az anyanyelve, a szokásai miatt folyton retorziókra kell számítania. Mert itt tart most a határon túli magyarság zöme. Kell, hogy legyen történelmi igazságtétel. De ha netán el is marad: az isteni akkor sem fog. Bizonyíthatóan 2014. július 14-én a délutáni órákban írtam ezeket a sorokat. Ha a lottón ilyen nagy jós lehetnék, nem itt tartanék, ahol ma.
GÁNCSBAJNOKSÁG
Egyre-másra hiszem, hogy a név kötelez. Nomen est omen. Emiatt bizonyos kételyekkel, derűvel nézem az "új" magyarországi politikai erő színpadra lépését. MOMENTUM a nevük, s mint olyan, ez a név bizony egyáltalán nem az időtállóság szinonimája. A kanizsai újság is foglalkozott eleget a befuccsolt budapesti olimpia ügyével: pont ezek a tyúkmellű, se fiú se lány mozgalmárok uszítottak ellene leghangosabban. Sajnos sikerrel. Sikerrel? Majdnem tízmillióból 260 ezer hülye mindig, mindenhol akad. Ha ezeket sikerül egy aláírás erejéig összecsődíteni, meg is van a siker receptje. Aztán látjuk mi sül ki belőle. Semmi. Csak a tagadás – mi miért ne legyen. Ezek ennyit tudnak. Ennyikék, mondaná a pesti flaszter édibédi nyelvezetű szabad proletárja. Most fújja a fostrombitát az odaáti kvázi balos, kvázi szabadelvű gárda, hogy jönnek a bátor ifjak, akik majd jól elintézik az „Orbán-rezsimet”. De tényleg: nekimenni egy nemzeti ügynek, az olimpia eszméjének, mekkora kurázsit követel? Ha ez bátorság, akkor mit neveznénk hülyeségnek? Míg ülök a laptop előtt, megy az ATV-n a kormányváltó elemző műsor a jobb napokat látott Ungváry Rudolffal, aki beszél egy virító szőke nőcskének. Ez a nap híre, leváltják Orbánt. Lesz összefogás, izmosodik az új alternatíva, már mérik a közvéleménykutatók Kunchalmi Ágica maligánszintjét, hátha vihogás nélkül végig tud mondani egy sajtótájékoztatót… Majtényi pedig már bátran megrendelte az elnöki lakosztályba az ízlésének tetsző IKEÁ-s ülőszettet. Molnár Gyula átoperáltatja magát nőnek, Vona Gábor végre nevére veheti a Dobrev Klárától született szerelemgyerekét, Budaházy Gyurinak amnesztiát ad Csintalan Sándor, de öt percnyi szabad séta után visszavezetik a cellájába, ahol új lakótársa Pityinger Dopeman köztrágyasági elnök-aspiráns fogja rappelve várni. Lesz itt szép új világ, coki neked Viktor! Gulyás Márton emberjogi aktivista vett egy flakon síkosítót. Ha 2o17 elején fölturbózza magát ez a fiú, kampec a Fidesz kormánynak. Ajjaj, nem lennék a bőrükben!
Közönyös Európa nyugati fele a magyarság fájdalma iránt? Igaz. Mert nem az ő ügye.
Trianon, és a csonkolás bizony az volt. Az ő ügyüket, vagyis pontosabban fogalmazva – az ő érdeküket szolgálta. Én nem szeretnék elméletekbe bocsátkozni, kinek- vagy minek volt még a jól fölfogott indítéka, hogy a világtörténelem egyik leggyalázatosabb diktátumát pont velünk írassák alá. Egyben viszont nagyon biztos vagyok: lesz még böjtje annak, ahogy most a "művelt" nyugat packázik velünk, és a magyar autonómia kérdésével. Persze, nem én fenyegetem őket, hanem az a rövidlátó, gátlástalan és mohó gyarmatosító ésszel átitatott politika szülte végzetük teljesedik be rajtuk, ami az elmúlt százötven, vagy a jóég tudja hány évüket végigkísérte. Majd óbégatnak, ha Afrika, meg az a sok ázsiai fajta egyszer az asztalra csap, és Brüsszelben csak úgy, mint Párizsban, Londonban meg még néhány mások zsírján meggazdagodott rablótanyán a jogaikat kezdik követelni. Mert akkorra többen lesznek, erősebbek és erőszakosabbak lesznek. És talán majd a nyugati jólét fehér polgára is megtanulja, mi az, amikor saját hazájában másodrangúként kezdik kezelni, hátra küldik a sorban, és fényes nappal az anyanyelve, a szokásai miatt folyton retorziókra kell számítania. Mert itt tart most a határon túli magyarság zöme. Kell, hogy legyen történelmi igazságtétel. De ha netán el is marad: az isteni akkor sem fog. Bizonyíthatóan 2014. július 14-én a délutáni órákban írtam ezeket a sorokat. Ha a lottón ilyen nagy jós lehetnék, nem itt tartanék, ahol ma.
GÁNCSBAJNOKSÁG
Egyre-másra hiszem, hogy a név kötelez. Nomen est omen. Emiatt bizonyos kételyekkel, derűvel nézem az "új" magyarországi politikai erő színpadra lépését. MOMENTUM a nevük, s mint olyan, ez a név bizony egyáltalán nem az időtállóság szinonimája. A kanizsai újság is foglalkozott eleget a befuccsolt budapesti olimpia ügyével: pont ezek a tyúkmellű, se fiú se lány mozgalmárok uszítottak ellene leghangosabban. Sajnos sikerrel. Sikerrel? Majdnem tízmillióból 260 ezer hülye mindig, mindenhol akad. Ha ezeket sikerül egy aláírás erejéig összecsődíteni, meg is van a siker receptje. Aztán látjuk mi sül ki belőle. Semmi. Csak a tagadás – mi miért ne legyen. Ezek ennyit tudnak. Ennyikék, mondaná a pesti flaszter édibédi nyelvezetű szabad proletárja. Most fújja a fostrombitát az odaáti kvázi balos, kvázi szabadelvű gárda, hogy jönnek a bátor ifjak, akik majd jól elintézik az „Orbán-rezsimet”. De tényleg: nekimenni egy nemzeti ügynek, az olimpia eszméjének, mekkora kurázsit követel? Ha ez bátorság, akkor mit neveznénk hülyeségnek? Míg ülök a laptop előtt, megy az ATV-n a kormányváltó elemző műsor a jobb napokat látott Ungváry Rudolffal, aki beszél egy virító szőke nőcskének. Ez a nap híre, leváltják Orbánt. Lesz összefogás, izmosodik az új alternatíva, már mérik a közvéleménykutatók Kunchalmi Ágica maligánszintjét, hátha vihogás nélkül végig tud mondani egy sajtótájékoztatót… Majtényi pedig már bátran megrendelte az elnöki lakosztályba az ízlésének tetsző IKEÁ-s ülőszettet. Molnár Gyula átoperáltatja magát nőnek, Vona Gábor végre nevére veheti a Dobrev Klárától született szerelemgyerekét, Budaházy Gyurinak amnesztiát ad Csintalan Sándor, de öt percnyi szabad séta után visszavezetik a cellájába, ahol új lakótársa Pityinger Dopeman köztrágyasági elnök-aspiráns fogja rappelve várni. Lesz itt szép új világ, coki neked Viktor! Gulyás Márton emberjogi aktivista vett egy flakon síkosítót. Ha 2o17 elején fölturbózza magát ez a fiú, kampec a Fidesz kormánynak. Ajjaj, nem lennék a bőrükben!
HEJ SLOVENI!
Szeretném, ha nem tűnne úgy, mintha visszasírnám a jugoszláv érát, mert többet ártott nekünk – délvidéki magyaroknak – mint akármelyik Vukovar, vagy NATO bombázás.
A délvidéki gerincet pont a megengedőbb hatvanas-hetvenes években sikerült megroppantani, amikor szakmányban vándoroltak ki Nyugat-Németországba a magyarjaink. Kitántorgott a munkás kéz, a fiatal parasztok a városba költöztek, az értelmiségünk pedig "nagyobb katolikust játszva a pápánál" elárult bennünket a hamis testvériség-egység mítoszától megdicsőülve. És ekkor született a „jobb júgónak lenni, mint vajdasági - pláne - délvidéki magyarnak” álságos magatartása is. Megsínylette ezeket az évtizedeket az itteniek identitástudata. Máig próbáljuk orvosolni, amit lehet. Csöppet sem meglepő módon az anyaország öregebbjeiben mostanáig tüske a múltból megtapasztalt délvidéki nagyképűség. Emlegetik a negyven évvel ezelőtt, tömött zsebbel, pezsgővel hadonászó, Szegeden mulatozó „goszpodinjainkat”. Aztán persze fordult a kocka. Levettették velünk a nagy mellényt. De emiatt sem kell sajnálni bennünket.
Majdnem három évszázada belénk ivódott, hogy jobbára csak magunkra számíthatunk. Lett légyen szó Rákóczi déli portyáiról, a '48-as szenttamási, bánáti csatákról, a polgári lakosságot irtó szabadcsapatokról, az impériumváltásról, vagy a '44 novemberében, meg utána kivégzett sok ezernyi ártatlanunkról. Az együttélés ezzel jár. Nem biztos, hogy törvényszerűen, hogy mindig és mindenütt, de a világnak ennek a szegletében sajnos – igen. Ettől még hitványak akadnak közöttünk, hajjaj!...Árulóink vannak továbbra is. Ma legalább már néven nevezhetők. És ez – még ha csak kis mértékben is – legalább a majdani számonkérés szempontjából megnyugtató.
Pk
Szeretném, ha nem tűnne úgy, mintha visszasírnám a jugoszláv érát, mert többet ártott nekünk – délvidéki magyaroknak – mint akármelyik Vukovar, vagy NATO bombázás.
A délvidéki gerincet pont a megengedőbb hatvanas-hetvenes években sikerült megroppantani, amikor szakmányban vándoroltak ki Nyugat-Németországba a magyarjaink. Kitántorgott a munkás kéz, a fiatal parasztok a városba költöztek, az értelmiségünk pedig "nagyobb katolikust játszva a pápánál" elárult bennünket a hamis testvériség-egység mítoszától megdicsőülve. És ekkor született a „jobb júgónak lenni, mint vajdasági - pláne - délvidéki magyarnak” álságos magatartása is. Megsínylette ezeket az évtizedeket az itteniek identitástudata. Máig próbáljuk orvosolni, amit lehet. Csöppet sem meglepő módon az anyaország öregebbjeiben mostanáig tüske a múltból megtapasztalt délvidéki nagyképűség. Emlegetik a negyven évvel ezelőtt, tömött zsebbel, pezsgővel hadonászó, Szegeden mulatozó „goszpodinjainkat”. Aztán persze fordult a kocka. Levettették velünk a nagy mellényt. De emiatt sem kell sajnálni bennünket.
Majdnem három évszázada belénk ivódott, hogy jobbára csak magunkra számíthatunk. Lett légyen szó Rákóczi déli portyáiról, a '48-as szenttamási, bánáti csatákról, a polgári lakosságot irtó szabadcsapatokról, az impériumváltásról, vagy a '44 novemberében, meg utána kivégzett sok ezernyi ártatlanunkról. Az együttélés ezzel jár. Nem biztos, hogy törvényszerűen, hogy mindig és mindenütt, de a világnak ennek a szegletében sajnos – igen. Ettől még hitványak akadnak közöttünk, hajjaj!...Árulóink vannak továbbra is. Ma legalább már néven nevezhetők. És ez – még ha csak kis mértékben is – legalább a majdani számonkérés szempontjából megnyugtató.
Pk
2 megjegyzés:
úgy érzem ezt a magyarság fájdalma dolgot elkapkodtad
a napokban a Kedves Vezető maga mondta, hogy Magyarországnak meg kell tartania az etnikai homogenitást ... a történelmi Magyarországnak talán 46%-át tette ki a magyarság, a többi meg multikuli volt, azt meg csak a lipsik sírják vissza!
a 260 ezer hülye megállapításodnál sajnos eltévesztetted az arányokat, ugyanis csak budapestiek írhattak alá, tehát nem 10 millióból voltak ennyien, hanem az 1,7 millió budapesti nagykorúból
Az általad idézett "kedves vezető" - ezt gondolom Te is tudod -, egyáltalán nem a történelmi Magyarországról beszélt, de még ha arról is lett volna szó, a hozzászólásodban idézett - mondjuk így - erősen vitatható százalékarányok tekintetében sem biztos, hogy helytálló a historikum talajvizét ide szívni, a mának szóló politikai retorikát magyarázandó. Ha mégis így tennénk, akkor az adott (közép)kor emberének ethosza, világfölfogása szerint kéne értelmeznünk a vonatkozó dolgokat. A nemzeti identitást például. Az meg legalább akkora képtelenség, mint ha ugyanezt elvárnánk egy időkapszulában mai korba idepottyant III. Béla idején élő közembertől: nehezen fogná föl 2017 Magyarországának lényegét, elhiheted.
Ehhez még annyit: nem kuruckodásból vetem el a dekázó százalékaidat. Szakemberek vitatják. (Bizonyos mértékig igaz ugyan amit leírtál, egy bizonyos olvasatban és időszakban ezt tanították mindenfelé. Csak azt nem tették hozzá, vajon a románnak, ruténnek, szerbnek, pláne szlováknak(!) tituláltak ugyanígy ikszelték volna-e a nemzetiségeket nyilvántartó akkori ankét rubrikáit, mint ahogy azt az MTA masztodonjai idestova évszázada elképzelték? Zrínyit hova sorolod például? Merthogy ő magát mindvégig magyarnak vallotta, holott akkora horvát volt, mint Kninben a zászlórúd. Nem árt tehát az óvatosság, amikor a múltat a mával hoznánk párhuzamba.
A másik: itt teljes mértékben igazad van. Kissé elírtam, persze Budapest területéről lehetett szavazni. Akkor most javítok. Fejből, hasra csapva: 1,7 millióból 260 ezer (ami jóval kevesebb, mert amannyi aláírás érvénytelen lett, hála az öntudatos, huncutabbjának), az olyan 17% vagy 18% körül van. (Ha most is tévednék, tényleg fejből számoltam. Csak az ujjaimat használtam hozzá.)
Nagy jóindulattal tehát 20%-nyi ellendrukker akármilyen rendszer, ötlet, ideológia ellen akad. Más lapra tartozik, hogy ha egy helyen van ez a húsz százaléknyi oda nem illő hülye, vagyis finomítva: polgári elem, vajon élhető-e miattuk az élet, vagy nem.
Hazai példáért sem kell messzire menni. Horgoson élsz, egyharmadnyi olyan polgártársad van, akik a falu lakosságához mért számarányuknál fogva züllesztik szét az egész közösséget.
Lehet, nem politikai, hanem morális, hétköznapi értelemben.
De hát a kettő majdnem ugyanaz.
Megjegyzés küldése