MÁRCIUSI ANZIX

Pk: Vigadó

SZAPPANBUBORÉKOK

„Én egy olyan pártra szeretnék szavazni, amelyik nem történelmi távlatokban ígér nekem olimpiás szép jövőt, hanem mondjuk a jövő évre szappant az iskolákba.”
Ezt írja a szebb napokat látott Magyar Nemzet kalácsképű tollforgatója, egy bizonyos Pintér Bence nevű ifiúr. Tekintsünk el attól, mit gondolok a Magyar Nemzet pálfordulásáról. Jelzésértékűbb, hogy ezeknek ilyen szappannyi érvük van-volt egy olimpia megrendezésével szemben.
Ha én most leírnám, amit elsőre gondoltam, valószínűleg embertelenül kegyetlennek hatnék, meg mindennek el lehetne mondani, amit a Magyarország nevű kerékpár küllői közé botot dugók oly előszeretettel szoktak sivalkodni.
Ha én most leírnám a kínálkozó poént, tápot adnék mindazoknak, akik igazolást szeretnének találni arra, hogy Magyarországon élhetetlen világ uralkodik, virul a diktatúra, feszengenek a szélsőségek, a világ leglenézettebb helye és rendszere ami ott van. Olimpia nem kell, de jövőkép sincs – szerintük –, csak hatalombitorlás van, hiába, hogy a nép választotta kétharmaddal. Bunkó a nép, azt is le kell váltani.
Ha én most leírnám, hogy a Jövő Évre Szappant Az Iskolákba országos programot úgy lehetne igazságosan elindítani, hogy a Magyar Nemzet firkászainak némelyikéből, és hozzájuk csapva egy-két vállalhatatlan közéleti figura alapanyagából kéne kezdeni a szappan kifőzését, teljesen jogosan ízléstelen, gonoszkodó magyarként aposztrofálhatnának.
Ha leírnám. De hát nem írom le.

KETTŐS BÁRCA

Nem hiszem, hogy rajtam kívül lenne még a déli végeken ötven olyan, aki a magyarországi balliberálisok Kettős Mérce nevű kedvenc portálját olvasná. Pedig néha érdemes ellátogatni erre a virtuális oldalra. Igazi gyöngyszemek hevernek ott, kérem szépen. Olyan olvasmányos kincsek, amiket odaát csak a 444.hu, az ÉS meg a 168 óra tud elpotyogtatni, hogy azokból majdan idehaza ollózhasson, idézhessen a Szabad Magyar Show, meg még egy-két földelés nélküli meggymagvitéz. Itt van például ez a Jámbor András névre hallgató publicistájuk. Karakán cikkének a címe: „A Fidesz rendszerének hasznos hülyéi vagyunk”.
Aláírom.
Majdnem mindenben igaza van Jámbor Andrásnak.
Mindössze annyiban tévedett, hogy velünk ellentétben ő egy haszontalan hülye.

BULIVÚD

Akik azért nem vacsoráznak, mert nincs mit enniük –– tehát jószerével a fél világ médiafogyasztói –– jobb híján tövig rágták a körmüket: ugyan ki kapja az idei Oscar-díjat? (Ez valamiért a Kalahári-sivatagban éppen olyan fontos dolog, mint egy szál ágyékkötőben dideregve az aktuális Mekong-áradás kellős közepén.) Erre föl élő egyenes adásban égnek szénné a csillivilli parádé szervezői, mert egy nyavalyás kopertát sem tudnak a megfelelő ember kezébe nyomni. Hiába a piros szőnyeg, a vagyonokat érő estélyi ruhák, a hektószám kihordott Dom Perignonok, no meg az elmaradhatatlan Donald Trumpot gyalázó, de persze politikailag korrekt szpíkerek bátor poénjai: ez a gála arról marad nevezetes, hogy hülyét csinált magából az amerikai filmipar elitjével fölturbózott gépezet.
Bárki meggyőződhetett róla –– ezek ennyit tudnak.
Mint cseppben a tenger, most is tisztán megmutatkozott, hogy a mégoly hatalmas Amerika mégoly tökéletes polgárai – köztük az egész világon véleményformáló nagyságként igyekvők – sem mentesek az emberi hibáktól. Egész iparág épült a flitteres csillogás mögé. Nemhogy százak, hanem ezrek dolgoztak azért, hogy ez az éjszaka csont nélkül meglegyen, hibátlanul lemenjen. Mégis: mindig kerül homokszem a gépezetbe, és aztán a malőr pontosan rávilágít arra, mennyi potenciális hiba van az egész rendszerben. Hogy senki és semmi nem feddhetetlen, bárhogy szajkózzák is, miszerint övéké a legvegytisztább tökéletesség, a megkérdőjelezhetetlen igazság. Az élet ettől bonyolultabb. Gondolom, a kínos malőr után díjat elnyerő alkotás stábja ugyanezt érezhette. Pedig tudniuk kellett volna. Elvégre a mozijuk egy olyan mélyszegénységből induló néger fiatalemberről szól, akinek az az élete tragédiája, hogy még a nemi identitását sem tudja pontosan meghatározni… Ahogy a klasszikus skinhead vicc csattanója mondaná: „Ne fokozd cigány, ne fokozd!”…
Nem érdekel, hogy pár filmes miként semmisül meg másfél perc alatt a színpadon. Az sem érdekel, ha nagy néha szánalmassági bizonyítványt állítanak ki Hollywoodról, meg az egész vircsaftról. Az viszont aggaszt, hogy ha egy helyesen címzett levélboríték ekkora szellemi kihívás jelent nekik, vajon a rakétaindító gombok billentyűzete esetén lesz-e aki rájuk szóljon, hogy pardon, emeztet ne tessék babrálni.

INDUL A KÉTFARKÚ KUKA PÁRT

Lehullott az álarc, tudjuk hosszú ideje: nem lehet más a politika. Mindig van az a pénz, csábító ajánlat, ami a mozgalmárokat, a "civileket" egyszer csak fölszenteli, és mi meg akkor kapkodhatjuk a fejünket, mert a korábbi Grál-lovagokról, a "senki által sem finanszírozott" legkisebb királyfikról kiderül, hogy ugyanúgy hajlamosak a Sötét Oldalon belenyalni a mézes bödönbe, mint a korábban általuk bírált politikum képviselői. Az a vicc (ha nem targikomédia műfajáról van szó), hogy ezek az újsütetű pártkatonásdit játszók – ebben a formában – még a jelenleginél is többet fognak tudni ártani a hazának, a magyarságnak. Lehet találgatni, mindez kinek az érdeke.

HECC

Az Amnesty International mára teljesen megszokott, e havi budapesti kritikája. Fergeteges. A jelentés lényegében a magyar kormány nyakába varrná még a Népszabadság tavaly októberi bezárását is, noha a napilapot kiadó cég 70 százalékát már 2014-ben megvette egy osztrák üzletember. Az MSZP a kormányzása alatt végig hagyta, hogy a Népszabadság veszteségeket termeljen, majd lemondtak róla.
Hahh!
A Népszabadság!
Úgy hiányzik, mint szar a zsebbe.