Sérvgyanúsok, gyönge hasfalúak
ne is kísérletezzenek vele.
Konyhamérlegre téve három kiló
hetvennégy deka, Tito pionír becsületszavamra. Lemértem, mert kujakmarci módra megdöbbentett a súlya,
lévén ellebed az ember, mire hazacepeli.
A fizikai terhe még csak-csak. Az hagyján. A tartalma azonban attól es erőst
vaskosabb.
Már az elődjében, az 1994-ben
megjelentetett Székely szótárban is több ezer szócikkely cserepelt. Akkoriban Sántha Attila, ez a szűkszavúra vett,
nagyszerű erdélyi magyar költő, a finomra hangolt, csélcsap poétákat
meghazudtoló lendülettel, és szívós munkabírással szedte csokrétába a régió
ízét-zamatát adó kifejezéseket, szavakat, a facsaros
góbé észjárás gyöngyszemeit imígyen átmentve a XXI. század elszürkült,
senyvedő nyelvezetébe.
Nem várta a sült galambot. Jól
tette. Ha jól emlékszem, valamikor a nyolcvanas évek harmadfelének nyugtán –
amikor 17 évesen hipergyorsan kiégette az agyunkat a diszkó, elborzadtunk a
Modern Talking elénk festett zenei jövőképétől, és már az örökzöld rock
slágerekre való tombolást is untuk – valaki közülünk elkezdett népzenét cincogtatni.
Varázsütésre ragadt át ránk a szent kórság. (Onnét datálva mindmáig csak népi
folklórt hallgatok. Duhaj kedvemben Cseh Tamással megpallérozva.) Akkoriban
találkoztam először az egyetemes magyar népi kultúra kincses ládikájával, mert
a muzsika óhatatlanul uszályként húzza magával a mondákat, a rigmusokat, a
balladai történeteket, az új ismeretek – a népszokások, a helytörténet és a
helyrajz – iránti mohó kíváncsiságot, ahogy a népviseletben való megjelenés, a
ruha adta tartás is immáron azokat a szépen kiberetvált képű idők dicsőségét
illeti. Akkortájt szedtem bögyre a mondást: „A huszonnegyedik órában vagyunk. Nem
vitatkozni kell, hanem gyűjteni.” – jelentette ki egy elismert magyar
etnográfus, miután tanúja volt a jelenetnek, amikor egy a fiatal budapesti
hegedűs az ezerráncú adatközlőjét finoman helyesbíteni próbálta, mondván, a
nóta ennél meg ennél a résznél nem pont így van bácsi, mert…
Igaz tehát minden, azóta is.
Nem okoskodni kell, egyetemi irodakalitkából pampogni, pompás teóriákat
gyártani, és százezernyi bogárfekete karaktereket ütni a frászkarikás
semmiről, hanem notesszal, diktafonnal, kamerával kell elmenni oda, ahol nemhogy
az adott műfaj iránt elkötelezett szakértő, de még a madár sem járt. Ehhez
egyfajta megszállottság, küldetéstudat meg legfőként szakmai alázat szükségeltetik.
Sántha – hál’Istennek! – egyiknek sem volt híján.
Középső lánykám, Emma (2016) |
A szótár megálmodója még azt
hitte, egy-két éven belül kijöhet a nyomdából a könyv második, javított,
bővített változata. Ehhez képest tizenhárom esztendőbe telt feldolgozni azt az
óriási szó- és adatmennyiséget, amellyel a székelyek elárasztották az
állhatatos, hangyaszorgalmún lelkiismeretes gyűjtőt.
A befektetett munka meghozta a
gyümölcsét. Megérte várakozni. Az új kötet szócsaládok szerint csoportosítja a
sok esetben először nyomdafestéket látó (és azt olykor nehezen tűrő) székely
szavakat (is). Az ajánlójában többek között ezt írják róla méltatásként: „A
Bühnagy Székely Szótár több mint egyszerű szószedet: inkább egy sok-sok
szócikkből álló elbeszéléskötet, vagy regényfolyam, ami a világ egyik
legkülönlegesebb és legképlékenyebb nyelve – a magyar – születésének a csodáját
is föltárja. Bárhol üssük is föl a kötetet, máris Tündérországban találjuk
magunkat”.
Megtudhatjuk belőle, hogy jár
az a kislány, aki köförtöly, mit
csinál a nyemák ember, amikor nyemákol, mi a közös a nyári
menyasszonyban és a téli kutyakölyökben, miért örvendünk meg a szénásszekéren a
meglelt örömmadzagnak, vagy hogy miként
iszik aki guluttyol.
Okosabbak leszünk, ha
megismerkedünk a bütü, a kulyak, a gángur, a zákhányos, a tatar, a zelegor, a lesbeteg, a kalafinta, az üvecs mibenlétével.
Ízelítőül, a legvégén közkinccsé
téve, pőre valójában álljon itt egy tartalomból találomra kiemelt szócikk.
csihányra pisil, csihányra pesel – kötekedik,
veszekedik, nyugtalan
„– A lengyel azétt még átjár
hezzánk a pincébe borkóstolni, ugye.
– Há, nemigen.
– S Nagy Sándor fijjai?
– Azok csihányra peseltek.
Az öreg homlokán erre már
fölszaporodtak a borozdák.
– Fiam, ha aszondod, hogy már
a rácok se néznek bé hezzánk meghúzni a butikót, én megkónyollak.” (Csíkországi Gyika: Látogatás Vacsárcsiban)
És így tovább, sok ezernyi
szócikkelyen át, gyönyörködve a könyvet illusztráló számtalan színes fotóban,
amelyek egytől-egyig Ádám Gyula és Fodor István értő szemén át láttatják a még
romlatlan székelyföldi szellemiség kiragadott pillanatait, gazdagítva a Bühnagy
Székely Szótár amúgy sem szegény tartalmát. Bucsálkodjék,
aki még nem tette a könyvespolcára.
Kiadó: Előretolt Helyőrség
Íróakadémia
Kiadás éve: 2018
ISBN: 9786155814044
Terjedelem: 472 oldal
Pk
1 megjegyzés:
Szorgoskodj tovább, Barátom! Suhogtasd varázspálcádat(az affélét), hogy a sok dologtalánt, s léhűtőt megérintse(megtérítse) a Jóság!
Megjegyzés küldése