GONDOLATOK A TEMPLOMAINKRÓL

Pag - Dalmácia
skiccem, 2020.08.25.

Nyakunkon egy világjárvány. Üresedő zsebbel várjuk mi fog kisülni az egészből. Súlyosbító körülmény, hogy sem a politika hullámverése, sem a gazdaság permanens válsága nem akar békén hagyni bennünket: kész csoda, ha nevetni tudunk még valamin, önfeledten.
Nem jó hónapok vannak mögöttünk. És félő, előttünk sem a diadallal kikövezett jövő sétaútja vár ránk.
Istentelen időkben mintha többet fohászkodna az átlagember. A hit ezekben a vészterhes napokban igazi ajándék. Hogy a válságban is meglegyen az Istenhez való kapcsolat, olyan lelkületűnek is kell lenni.
Becslésem szerint a magyar lakosságnak jó, ha húsz százaléka hívő, gyakorló keresztény. Van egy olyan érzésem, még ez a szubjektív véleményem is erősen túlzó: inkább a tíz százalék a reális. Oka van ennek, sajnos. Nem lehet mindent csupán a beteg társadalom számlájára írni. Tudjuk, látjuk, a lakosság zöme műveltség tekintetében nem jeleskedik. Anyagelvű, buta, önző az emberek sokasága. Az sem számít, hogy a napi robotba belekeseredettek, a megfáradtak már régen elveszítették a kíváncsiságukat. Kihunyóban a sokaságból a jószándék, mert ha valaki az, menten naivnak, hülyének nézik.
Könnyen rajtaveszt, aki manapság a Szentírás tanai szerint kíván élni. Hívővé pedig nem tud válni, aki a magasabb eszmeiséget képtelen önmagára nézve kötelező erénnyel gyakorolni. Hosszú ideje fölfelé tekintve keresek. Nem én tehetek róla, de nem fogadom el, hogy a modern kor meg inkább a láb elé nézést javasolja. Úgy gondolom, keresztény vagyok. Akad, amikor mélyebben, van mikor felszínesebben vagyok hívő, de az vagyok. Ezt bárhol, bármikor fölvállalom. A hitem, ez az ingadozó érzület, ami nap mint nap próbák sorozata elé állít nem attól jött létre, hogy templomba járok. (Egy jó ideje naponta betérek ugyan a templomba, útba esik. Ugyanígy vasárnaponként kimegyek a temetőbe, ahol végre csöndben, önmagammal és a hunyt szeretteimmel lehetek. Viszont mindettől még nem leszek keresztény. Akármennyit járhatok templomba, akármennyit imádkozhatok. Sok éven át az istállóba is rendszeresen jártam, állandóan diskuráltam a jószágokkal, mégsem lett belőlem ló.)

Tehát fontos a hitem állaga. Az, hogy másnak meg nem az, olyan nagyon nem csodálkozom rajta. Ugyanakkor az effélék nem is érdekelnek, mivel ezek az emberek egész egyszerűen tévednek. Akik tagadják a transzcendenciát, mást is előszeretettel tagadnak. Nos, felettébb ritka az ennél nagyobb önbecsapás.
Hogy valami ellen most divat küzdeni, a világot két részre osztja. Valami ellen pozícionálni magunkat, az nem egy egység. A minden értéket tagadók nem képesek semmiben sem együttműködni, mert többnyire csak egyetlen egy közös nevezőjük van: mi a nem jó.
Ez a dacos hozzáállás sosem értékteremtő.
Nem lehet rá világképet, jövőképet, eredményes működést, fejlődést, gyarapodást építeni, hogy valamit utálok. Talán helyesebb lenne a világot akképpen látni és szemlélni, hogy bízni csak a derék emberekben lehet, építeni csak a tisztességes emberekre lehet, hallgatni csak a bölcs emberekre lehet, felnézni csak az arra méltó emberekre lehet, együttműködni csak a dolgos emberekkel lehet.

Nem azt kell hangsúlyozni, hogy mi ellen vannak, hanem azt kéne nyomatékosítani, hogy ők mit kínálnak cserébe.
Istent eltakarítanák, rendben. Mi legyen helyette? Dadogás a válasz.
A női és a férfi princípiumokat is megkérdőjelezik, pedig azok millió éve ugyanazok: a nő az nő, a férfi meg férfi. Mégis, ugyan mondják meg, mivel szeretnék ezt pótolni?
A nemzet fogalma is szúrja a szemüket, oké. Mi lesz a nemzetek eltörlése után?
Multikulturális társadalom? Köszönjük szépen, arról éppen mára derül ki, hogy teljes zsákutca, tragikus kísérlet: a szovjet, a jugoszláv és a liberális direktíva is csőddel végződött.
Netán nem jó Orbán Viktor? Semmi baj, csak nevezzenek meg egyetlen egy ellenzéki alakot, egyetlen egy ellenzéki formációt, aki méltó a feladathoz, rászolgálna egy ország vezetését igénylő bizalomra.
Rossz a VMSZ, abcúg Pásztor? Nem probléma, lássuk a túloldali fölhozatalt, de nem szabad ám közben sem röhögni, sem káromkodni!
Ugye, milyen nehéz megállni?

Egyszerűen jobb, ha nem szállok vitába velük. Nem akarok meggyőzni senkit, az ateistákat, a másként gondolkodókat, a gyűlölködő kompániát sem: velük ellentétben ugyanis én nagyon komolyan tartom magamat a vélemény szabadságához, a szabad akarathoz. A szabad választási lehetőség emberi vonatkozásait számukra is biztosítottnak szeretném tudni. Ezzel párhuzamosan akkor is így érvelek, ha az ellenérdekeltek pusztán tradíciónak, hókuszpókusznak minősítik az Egyház tanítását. Szerintük a vallásosság egyet jelent a maradisággal. Hovatovább nekik a vallás pusztán a múlt egyik elhaló, rossz szokása, ami kalodába zárta az amúgy nagyszerű emberiség még nagyszerűbb fejlődését – jelentsen ez a cinikus minősítés bármit. Szerintük az avítt tudatú ősök voltak csak igazán vallásosak. Hülyeség.
Egyszerűen nem igaz, hogy például a 19. század vagy középkor emberei jobban vallásosak, vagy keresztényebbek lettek voltak.
Dehogy voltak azok!
Ez is éppen akkora melléfogás, ahogy az is tévhit, miszerint a fundamentalista iszlám követői hívők lennének. Meg a rossebet!
A világnak azon a fertályán, ahol évezredek óta ugyanazért a félszáz pálmafáért dúlnak gyilkos háborúk, ahol törzsi, vérségi kötelékek az abszolút irányadóak, ahol a vérbosszú ősi jogán mészárolják egymást, ott a lakosság mentális állapota és kulturális szintje még a degeneráltság útjára lépett európai viszonyoktól is alacsonyabb. Önök szerint, aki képes bemenni egy francia templomba, és az ott imádkozó emberek fejét lenyiszálja – az istenhívő? Lófüttyöt az! Az illető minden bizonnyal egy erőszakos, bunkó, pszichopata állat, aki csak ürügyet keres a vérontásra.
A középkori kínzómester ugyanaz az emberfajta volt, ami száz évre rá elment kiirtani Amerika őslakosságát, aztán rabszolgavadásznak, pénzért mindenre kapható zsoldosnak, vagy újabban nyilas keretlegénynek, ávós pribéknek. Ez a vérszomjas karakter egyvalamit imád: ölni és rombolni, és fényesre nyalja a valagát annak, aki ezt lehetővé teszi neki. Ugyanezen emberfajta előszeretettel ad hatalmat olyan embereknek, akiknek egy adott közösségben előbb lenne a helyük a börtönben, vagy kötélen, mint egy politikai párt élén.
Ők örvendeznek mostanában, hogy lám: a kereszténység visszaszorulóban van Európában. Valójában nem pusztul, éppenséggel, hogy rohamosan terjed és erősödik.
Amit ők leépülésnek gondolnak, az a konvencionális vallásgyakorlás elsorvadása, ami fölött eljárt az idő, kétségkívül. A társadalom látképe, az elvárások megváltoztak, ehhez idomul a jelen idejű keresztény hitvallás.

A 19. század végén még egy Horgos nagyságú faluban 1500 emberből 1200-an biztos elmentek szentmisére. Hogy ők mind mélyen hívők lettek volna? Frászkarikát. Elmentek a templomba, mert a közösség íratlan szabálya volt, hogy legalább vasárnap muszáj elmenni misére. Aki ehhez nem tartotta magát, azt hamar kiközösítették.
A templom a közösség szimbóluma volt: a gazdag polgárok vasárnapi ruhájukban jelentek meg, az eladó lányok a legcsinosabb öltözékükben, a legények méregették őket a padok között, a gazdag parasztok bemutatták az új fiákerjüket, a szegényebbek a csillogóra pucolt lószerszámokkal büszkélkedtek, az özvegyek az erényességükkel tüntetve vadásztak új férjre, és még a koldusok is azért vonultak misére, hogy a jámborságuk okán megessen rajtuk az adományozók szíve.
Sokáig dívott ez a fajta – valóban a hagyományokon élő – vallásosság. Aztán mindez a második világháborút követő konszolidáció évtizedeiben Nyugat-Európában kihalt. A második vatikáni zsinat akart erre a folyamatra reagálni, aminek nyilatkozatait mifelénk egyszerűen nem értették, mert a Kárpát-medencében ez a fajta népi vallásosság a rendszerváltozásig megmaradt.

Látom, tapasztalom, faluhelyen sok helyen ürülnek a templomok. (Üdítő kivételek mindig vannak, hirdetve a tényt, hogy egy agilis, talpraesett pap a közösség kovásza lehet a 21. században is). A templomba járók megritkulását az avatatlan hajlamos a vallásos öregasszonyok kihalásával magyarázni. Mert szerintük csak az idősödéssel köszönt rá valakire a vallásos érzület.
Két dologban sincs igazuk: egyrészt azok a nénikék, akik ma hetvenévesek, 1950 körül születtek. Háborút nem láttak, és mire nagylány lett belőlük ők már a Rolling Stonesra sikítottak, vagy dupla bakeliten ropták a Woodstock fesztivál koncertjeire. Nem látták sem Horthyt, pláne Ferenc Jóskát, ellenben rajongtak Paul Newman kék szeméért. A mostani idős asszonyok tehát nem fosszíliák. A fekete kendős nénikék kora elmúlt.
Másrészt, most, aki bemegy egy nagyvárosi templomba kiket lát?
A tisztes középosztály béliek mellett zömmel fiatalokat, új családokat. És az is észrevehető, hogy ezek a családos ifjú házasok rendre az átlagostól jómódúbbak és műveltebbek, egy csomó kisgyerekkel. Abban van igazság, persze, hogy egy hívő, sokgyermekes fiatal házaspárra tíz templomba nem járó fiatal is jut: csak ilyenkor nem árt föltenni magunknak a kérdést, vajon kié lesz a jövő? Az abortuszpárti, élet- és vallásellenes szingliké, vagy a három-négy gyermeket is vállaló családanyáké? Szokták volt mondani – „történelmi időket élünk”.
Van egy kedvezőtlen hírem: minden generáció a saját korát tekintette történelminek.

Mégis, hadd fejezzem be egy történelmi analógiával. Talán nem minden alap nélkül szokás az ókori Róma hanyatlását a jelenkor zűrzavaros világával összehasonlítani.
A kora kereszténység évszázadaiban – a 3. és 4. században – az evangelizáció a Római Birodalom nagyvárosaiból indult térítő útjára. Nem ment úgy, mint a karikacsapás. A birodalom lakosságának csak egy kicsiny hányada tért meg. Csakhogy azon kevesek, a töredéknyi megkeresztelkedett elkezdtek tisztességesen élni, szeretetet gyakoroltak, sok gyereket vállaltak, befogadták az árvákat, jótékonykodtak, nem gyűlölködtek, összetartottak, és a hitük révén napról-napra erősebbekké váltak és gyarapodott a számuk.
A pogányok mindeközben mit csináltak?
Folytatták a korszellem diktálta módon: ittak, drogoztak, züllöttek, dorbézoltak, buzultak, egymástól is loptak, erénytelen vezetőket választottak, akik a nép java helyett a másik nyakára hágtak, mindeközben azt hirdették, hogy csakis Róma a kiváltásgos, Róma az örök, és hogy a birodalom jelen szabályai szerint ez a világ örökké fog létezni. Nem kellett sokat várni, megérkeztek előbb a hunok, nyomukban a gótokkal és elnyiszálták a nyakukat az orgia résztvevőinek.
A minap lefújták a rárakodott port erről a történelmi forgatókönyvről. Csak szólok.