DANKE MUTTI!

Az ókor - talán leghíresebb - uralkodónője Kleopátra volt. Mindenki ismeri a történetét. Előbb csókos babája lett a tőle harminc évvel idősebb Julius Caesarnak, majd annak halála után Marcus Antonius ágyába bújt. Így szerzett magának védnökséget és megszilárdította a hatalmát. 

Az események azután tragikus véget értek és a hajdani dicső Egyiptomi Birodalom maradványa is – immáron az utolsó fáraó(-nő) nélkül, akit egy áspiskígyó mart a másvilágra – szó szerint a rómaiak ölébe hullott. 

Régi ez a história. 

A jó Krúdy óta tudjuk, hogy a történelem fordulataitól csak az asszonyok titkai kifürkészhetetlenebbek. Hatványozottan igaz lehet az állítás, ha a politikában ténykedő asszonyokról van szó. A már említett ókortól napjainkig számos nőt jegyez az emlékezet, akik uralkodóként, majd később államok vezetőiként sikerrel irányították a rájuk bízott országokat. Hatalmuk csúcsa – mai szemmel vizsgálva is - egyúttal az általuk igazgatott birodalom fénykorának számított, illetve az irányításuk alatt népeik sorsa felvirágzott. Hadd ne soroljam Erzsébet, majd Viktória királynét, Nagy Katalint és Mária Teréziát, vagy az időben kicsit közelebbi mintákat: Golda Meir-t, Margaret Thatchert. 

És most nem térnék ki azon hölgyek, asszonyok hosszú listájára, akik anyaként, gyámként, szeretőként, ágyasként vagy pusztán hitvesi minőségükben beleszólással bírtak a mindenkori államirányítás folyományába. Nagyon valószínűnek tartom, hogy jóval több volt a ráhatásuk, mint azt bárki föltételezni merné. Nem újdonság, hogy Elena Ceausescu kantáron vezette a Kárpátok Géniuszát, és gondolom Peron elnök úr is csupán lábjegyzet maradt volna egy unalmas korrajzban, ha máig nem örvend népszerűségnek a bájos Eva Duarte – azaz Evita mítosza, meg az az ostoba musical.

Elcsépelten megismétlődő vélekedés, hogy a női empátia, a nők finomra hangolt belső világa sokkal alkalmasabbá teszi őket arra, hogy bonyolult ügyeket lerendezzenek.

Teszik ezt könnyedén, olykor csacsogva, olykor rájátszva, ezerféle asszonyi praktikával fölvértezve. Mindeközben saját jól fölfogott érdekeiket úgy érvényesítik, hogy a másik erről csak hosszú idő után szerez tudomást. Rend szerint túl későn. Vagy a legrosszabb esetben sohasem. Házasságban élő férfitársaim egytől-egyig igazolhatják: nem légből kapott dolgokat írok... Éppen e körmönfont képességükkel ötvözött földhözragadt alaptermészetük miatt sokan bíznak abban, hogy az egyre szaporodó női politikusok fogják jobbá tenni a fonákjára fordult világunkat. (Nem a Szabó Bernadettekről, Kunhalmi Ágnesekről beszélek.)

Példának okáért manapság igazi divat lett Angela Merkelt nem csak némethon elnökének, hanem az Európa Unió legbefolyásosabb vezetőjének tisztelni. 

Szó se róla: tényleg nagy felelősség nehezedik a vállára, ami – a lakodalmas nótát parafrazálva – a nézésén, meg a járásán is meglátszik. 

Amúgy üde színfolt az európai politika színpadán, bár ha megengedik - én a horvát elnök-asszonynál lengetném be a tízes táblát. Utóbbi fürdőruhában (Lásd a lenti képet!) összehasonlíthatatlanul jobban mutat, mint Németország vezetője lány korában meztelenül, a hírhedett napfürdőző képein (Lásd a fönti képet!). 

De még mielőtt férfisovinizmussal vádolnának, gyorsan le kell szögezni: természetesen a külcsín mit sem ér, ha a Német Szövetségi Köztársaság potenciálját kell összemérni horvát szomszédaink teljesítményével. A Vegetának akad tanulnivalója a Dr. Oetkertől. 

Ezzel együtt Merkel asszony legendás aurája mintha az utóbbi hetekben fakulni látszana. Először az a ríva fakadó palesztin iskolás kislány, akit úgy vigasztalt meg, hogy az arab fruska királykisasszonyból menten gonosz boszorkává változott. 

Aztán meg itt a minapi eset! Még most is ingatom rajta a fejemet… 

Hadd éljek újfent egy népmesei toposszal: Frau Merkel oly módon nyilatkozik a szír bevándorlókkal kapcsolatosan, mint az okos lány, akinek hoznia is kell, meg nem is; mindeközben legyen is, meg ne is. Azt már pirulva teszem hozzá, hogy mindezt felöltözve, meg nem is… Most a komplett német külügy magyarázza az elhangzott kedves biztatását, s mossák a mondandót, mint a patakparton szegény Ágnes asszony volt kénytelen. És a bajor, szász, thüringiai patakok viszik Frau Merkel szavait. Visszhangozzák a jótét lélek ígérgető, hívogató ösztönzését. Megannyi európai – férfinak mondott – politikus hisztérikus kapkodása közepette. Éppen csak a patakok partján élő bajorokat, szászokat, thüringiaikat nem kérdezték meg: mit szólnak mindehhez?           

Kleopátra óta sok víz lefolyt a Níluson. 

Két évezred vérzivatara festette olykor pirosra az áradatát. 

A Dunára sem lehet panaszunk: bő folyama lassan, kimérten hömpölyög délnek, a Vaskapu torka felé. Nekünk magyaroknak a vize tükrében ott köszönjük Mátyás igazságát, rettenthetetlenségét Jurisics vitézeinek, a lovaikat itató kurucok duhajságát, Buda ostromát majd megszabadítását, József Attila örökkévalóságig elúszó dinnyehéjával együtt. Mindazt, amit e nép a múltjának, a jeleseinek, vagyis végső soron önmagának köszönhetett. 

A Duna nem felejt. Sodrában ott úszik minden, ami emlék, ami megtörtént. Most tükre felett visszhangzik a Keleti pályaudvartól odáig hallatszó Deutschland, Deutschland, a Danke Merkel óbégatása is...

Ennek dacára, vagy tán éppen emiatt: van egy olyan érzésem, hogy nem is olyan sokára, Bécstől fölfelé bizonyosan nem fogják a kék Duna hullámai a Danke Muttit locsogni.   

Kolinda Grabar Kitarovic - horvát elnök asszony
"Mondd, te kit választanál?"

    

Pósa Károly