A KICSAPOTT ZSINÓR

Nagy tételben mernék rá fogadni, százból kilencvenkilencen nem tudják mi az a kicsapott zsinór.
Ne tűnjék hencegésnek, gyorsan ide írom: tegnap délelőtt még én sem tudtam. Alkonyattájt viszont megvilágosodtam. (Kis képzavar.)

Látványterv 1.

A Ruszka barátom magyarázta el, mi is az. Éppen a Fekete-tenger melletti élményeit ecsetelte – szó szerint, merthogy szobafestő-mázoló a szakmája –, ahogyan ő, és még néhány szerencsés, ügyes kezű mesterember fölépítették a téli olimpia helyszínét Szocsiban, amikor a mondandójába belefeledkezve megütötte a fülemet a kifejezés: kicsapott zsinór. Hülyén ne haljak meg, menten a szavába vágtam. Rákérdeztem. Első hallásra, bevallom – nem értettem. Mint a csökkent értelmű medvebocsnál szokás, újfent okítást, pontosítást kértem. A Laci türelmes ember. Hiába hogy piktor, van benne pedagógusi rutin. Elvégre három tanító nénitől már elvált. Leereszkedve a szintemre, atyai türelemmel, megint kifejtette – immáron plasztikus példával illusztrálva – mire nagy nehezen fölfogtam.
Nem is tudtam eddig milyen bután léteztem. Mert a kicsapott zsinór nagyon fontos eszköz. Nélküle nem lehetne elvágólag falat meszelni. Vagy festeni. Mindegy. Hogy egyenes legyen a plafon alatt elhúzott csík, a kívánt színnel előre lekent, vízszintesen kifeszített madzagot megpöndíti a mester – érzék kell ehhez kérem szépen, kétség sem fér hozzá –, s a falnak ütődő zsineg nyomvonala adja a mércét, meddig kívánatos a szemnek a horizontális tökély. Szegény ember vonalzója: ha még valakinek így sem esne le a tantusz.  
Bólogattam, és aztán másról polemizáltunk, mert közben odajött a jó öreg Gelus, és azt is negyven éves késéssel kellett megtudnom, hogy a Rekeczki-kocsma mellett 1978-ban a Bergendy zenekar koncertezett. Megáll az eszem! A Budzsákban a Szerelemvonat. Megénekelték: nem várt rám.… Mit mondjak? Ott és akkor – darabokra tört a szívem. De ez legyen az én bajom, meg azoké, akik túl fiatalok, vagy már nem is annyira és mégis lemaradtak róla, sajnos.
A kicsapott zsinór viszont tovább kísértett a fejemben. Még akkor is ott matatott bennem, amikor elém került a kommunális közvállalat világhálóra kiposztolt közleménye. Betű híven idézem, ne érjen a vád, hogy a szövegkörnyezetből kiragadottan vagdalkozok.

А “Komunalac” kommunális szolgáltató közvállalatban elkezdődtek a városszépítő tavaszi munkálatok, a zöld övezetek gondozása, felújítása.
A fű utánpótlásával kezdjük a város központjában, majd a virágágyások, virágtálak ültetésével folytatjuk a munkát. Lesznek virág- illetve rózsaágyások amik megszűnnek, de helyettük újakat, szebbeket fogunk létesíteni, jobban látható helyeken, ahol nincsenek a fák árnyékában.
A tavasz folyamán a község virágágyásaiba elültetjük a vállalat üvegházában előnevelt 20 ezer virágot, így még több és szebb virággal borított terület lesz mint az elmúlt években.
A „Jézus szíve szobor” elötti téren, látványtervek alapján amit a képek is illusztrálnak a tavasz folyamán megvalósul egy teljesen új zöld felület kialakítása, amit a következő években, reményeink szerint, újabbak fognak követni.
Folyamatban van a község területén a fák koronájának metszése, azokon a helyeken ahol az ágak veszélyeztetik a közlekedést vagy a zavartalan áramszolgáltatást, illetve veszélyt jelentenek a járókelökre. Néhány beteg, illetve kiszáradt fa is kivágásra került.
Az elmúlt pár hónapban közel 10.000 facsemete lett elültetve Magyarkanizsán illetve a községhez tartozó településeken.”

A leírtakkal csak egyet lehet érteni. Élek-halok a szülővárosomért, örülök ha ilyesmi történik. Hogy mégis szar került a palacsintámba, az a dőlt betűs (tőlem való) kiemelés miatt adódott. Előrebocsátom: nem a fölöslegesen idézőjelbe tett Jézus Szíve szoborral van bajom. Az is bántja a szemem.
De a térrendezés még inkább. A közösségi oldalon megjelent képek mellett Sagmeister Ernő borász – nagyon dicsérem érte – már jelezte aggályait. A szobor elé ültetett fák elhelyezése ordít a hozzá nem értéstől!
Amikor kivágták a mögötte nyújtózó jegenyéket írtam róla: nekem meg más kanizsainak sem közömbös a Jézus Szíve szobor. 
Kevés köztéri szkulptúránk van. 
A Jézus Szíve meg ráadásul nagyon jó, majdhogynem egyedi jellegű szakrális alkotás.
Karaktert ad a városnak. Nem spórolták ki alóla az öregek akkoriban: szép, magas posztamensen áll a föltámadó, tógába öltözött Isten fia.
Tudom, pimasz az összehasonlítás, de ha Rio de Janeirónak egy széttárt karú, minden arrafelé élőt, meg lambadagatyás turistát befogadó Krisztus lehet a szimbóluma, úgy a gesztenye-fasori magasztos, áldást osztó Jézus legalább ilyen fontos jelképe, üzenete kellene, hogy legyen Kanizsának. (Annál is inkább, mert a krisztusi malasztra jócskán rá vagyunk szorulva…)
Rendezik az előtte található teret. Jó. 
Állítólag egy szabadkai kertész tervei alapján fásítanak. Rendben.

Látványterv 2.

(Nincs rendben. Nagyon haragszok rájuk. Amióta Szabadkán a műemlékvédelem, és az idézőjelbe tett szakemberek jóváhagyásával a Népszínháznak nevezett armírozott bunker fölépülhetett, és amióta komplett szecessziós utcarészek büntetlenül lebonthatóak, amik helyébe kiherélt, egyen gúnyás üveg- meg beton kaptárak létesülhetnek: nos, azóta én ganajos lőccsel oldalba verve küldenék vissza minden odavalósi, okoskodó mérnökembert, aki netán szakérteni, pöntyögni merészel itt nálunk Kanizsán.)
Nem vagyok ugyan építész, kertész sem, még koncz-zsuzsai értelemben sem, de talán szorult belém annyi szépérzék, morzsányi logika, hogy ha tengelybe helyezett szobornak fut egy út – nemhogy út, gyakorlatilag a település ütőere –,  akkor fát – horribile dictu fasort(!) – nem ültetek elébe.
Takarja.
Pofonegyszerű.
Erre föl a szabadkai nemecsek mérnök úr – biztos, ami biztos, legyen a kontárság kerek egész: a szobortól srégan úgy álmodik oda még két fát, hogy a jóféle bácskai Y-os elágazódásba beérő utazó – ha már egyszer elölről sem látta – a két oldalról közelítve MÉG VÉLETLENÜL se vegye észre a köztéri alkotást. Erre mondaná Mekk mester: ügyes!
Miért nem rögtön kétembernyi kerítést ötletelt köré az ihletett lángész?! Félreértés ne legyen: a dilettantizmusáért fizetett neki valaki. Annak is mélyen a szemébe néznék…
Délelőtt lefotóztam a jelenlegi állapotot. A bazi kandeláber mögül így is éppen csak kukucskál szegény Jézusunk. (A villanyoszlopnak sem ott a helye. Már régen ki kellett volna váltani két oldalról sodronyon belógatott világító reflektorral.)
Mi meg? Még ha jó szándékkal vezérelten is, de ráerősítünk a hülyeségre.

Kukucs! Ki a hunyó?

Javaslatom az illetékeseknek: változtassanak a helyzeten! Elég ha csak egy kicsivel több belátás munkál bennük. Még lehet. Friss a dolog. A facsemeték bármikor átültethetőek. Most még szépen mondom. Ne adja az ég, hogy egy éjszaka nekem kelljen teret rendeznem!
Mert ezzel a kicsapott zsinórozással akár a legelső jöttmentet fölkérhetjük az urbanisztikai problémáink megoldására.

Pk