 |
| festményem |
Mit
mondjak? A Mágusok kora lejárt. Nincs immáron tüzes istencsoda. A szó egyre
halványuló, semmitmondó. Toporzékol a világ: eddig égbe nyílt, most föld alá
visz a hágcsó. A pohárnyi tejben alélt pincebogár kapál, kábult a szív, s a rőt tarlón mára szögesdrót törvény írja, hogy a nyakba
harapni, véres flekket hagyni a verőérnél muszáj. Ott
szívandó, ahol a bőr a legvékonyabb.
Örüljön, örüljön Monsieur Drakula!
A kacagástól megőrült színház bérletes közönsége közben jegyet váltott. A társulat kimunkálatlan tökéllyel adja a hülyét, a dramaturgiai fordulatok kiszámíthatóak. Néhány bohóc keresi a helyét. S csak az, aki a messzi univerzum minden szögletét kikutatta, mondja halkan az aranyat vasnak. A szétfolyó mezőnek kátrány a szaga, a sziksós tengernek por tarajos a habja. Lássák mind, éjjeli álmukban, akiknek szemeik vagynak.
1 megjegyzés:
A keserű szavak fölött egy remek festmény...
Nekem TENGER!
Vágyaim tárgya.
Megjegyzés küldése