TÉL TÁBORNOK PARANCSA

A kemencénk, kívülről

Évtizedek óta rombolják a gyerekszobánkat. Hiszen köztudott, az emberiség kulturális bölcsője valójában a Közel-Keleten ringott, azon a szerencsés klímájú vidéken volt lehetőség a gabona termesztéséből kifolyólag többletet előállítani, és erre önszerveződő közösséget, úgynevezett társadalmat, vagyis civilizációt építeni. Történt mindez sok-sok évezreddel ezelőtt. Miként az ember, mint alakuló, folyamatosan fejlődő lény, úgy az emberiség is bejárta a maga érésének útját. Évezredek alatt változott. Felnőttként már nem ugyanabban a közegben érzi jól magát, mint csecsemőként. Az emberi műveltség súlypontja már nem ott van, ahol a korai ókorban. A fehér emberé zömmel itt – Európában. Merem remélni: ez nem rasszizmus, mert ez tény. Innét, az Ókontinensről indult világhódító útjára a legújabb korokat átható nyugatos civilizáció, ami immáron meghatározza szerte a világot. Vagyis majdnem. Az európai ember munkamorálja, értékrendje, a szokásai elterjedtek, mert valami olyasmit szavatoltak, ami kecsegtette, ösztönözte a másmilyen szokásjogú társadalmakat is azok – sokszor teljes, de legalább részleges – átvételére. Egy banális példa: a nyakkendő viselete. A fogyasztási szokások. Gasztrokultúra. Vagy a női nemmel kapcsolatos íratlan illemkódex reguláinak meghonosodása. Ezek sokszor olyan kulturális miliőben is megfogantak, ahol a hagyományok, az ottani civilizációs normák kereteit feszegették. Mégis.   

Ennek a vezető szerepkörnek a megfejtése az európai időjárásban keresendő. Aktuális: leginkább a zord teleknek köszönhető. Nem állítom, senki értelmes ember nem mondaná, hogy a kontinensünket uraló telek miatt lettünk gondolkodó(bb) emberek. Én csak azt vélem, abban vagyok biztos, hogy az európai ember mentalitását, gondolkodásmódját, életvitelét a mérsékelt égöv évszakainak változása nagymértékben, ha nem döntően, végletesen, és mindannyiunk erényére befolyásolta – befolyásolja a mai napig. A kulcs egyébként nem a tél és a nyár, hanem az évszakok váltakozásában rejlik. A ciklikusságban. Azaz abban, hogy mindig tervezni kell, előre muszáj gondolkodni. Ha csak a hideg időnek lenne ilyen szellemileg, értelmileg nevelő hatása, akkor ezen az alapon minden eszkimó egyben Nobel-díjas kutató, világhírű tudós lenne. De nem erről van szó. Az előre látás, a megtervezettség, a kiszámítható jövő iránti igényesség vezette, vezeti az európai szellemet. Emiatt van naptárunk, emiatt tanultunk meg számolni, emiatt figyeljük a csillagokat, még ha a kezdeti ötlet délkeletről is származott.

Emiatt tervezünk előre.

A trópusukon élő népekre – nem mondom, hogy egyáltalán nem – csak kevésbé jellemző ez az összeszedett tervezettség. Közeli példaként, tényleg csak a minta, a modellezés kedvéért hadd említsem az Európában idestova hatszáz éve élő cigányságot. A lovári nyelvben cselekvő jövőidő sincs.
Egy másik elgondolkodtató dolog: vajon miért van a fehér férfiaknak gyűjtőszenvedélyük?
Miért gyűjtenek bélyeget, ásványokat, lemezeket, régiségeket? Miért fektetjük gyakran a megspórolt pénzünket kortárs festményekbe,  műtárgyakba, értékállónak tűnő ingóságokba?
Miért rakjuk a pénzünket takarékpénztárba, nyugdíjalapba? Miért kötünk élet- és féltucat másmilyen biztosítást, amit aztán hosszú éveken keresztül havonta fizetgetünk?

Miért halmozunk a polcra élelmiszert, konzerveket? Miért van minden valamire való férfiembernek szerszámkészlete, kisgépei, felszerelése, bütykölésre alkalmas kis műhelye, meg tízszer annyi ruhája, mint amennyit egyszerre fel tud venni?
Tetszik vagy sem, ez nem a fölsőbbrendűség bizonyítéka, hanem inkább azé, hogy mivel minden élőlény a környezetéhez alkalmazkodik, mert ott érzi jól magát, és mivel a fehér ember civilizációja mérsékelt égövbe való, itt fogant, ahol rendes tél és rendes nyár van: ezért erre alakította ki életvitelét, szokásait, hagyományát, hajlékát, munkamódszereit, ruházatát stb.

Ez irányítja az életét. Így tervezi a munkahelyi időbeosztásától a szabadidején, a tanulmányai szemeszterein, a privát maszekján keresztül a családi programokon, a hétvégi találkozásokon, a kerti partijain át gyakorlatilag – mindenét.
Itt működik a szelekció. Az európai ember nem azért tűnik a XXI. századi közvélekedésben talpraesettebbnek, intelligensebbnek, alkotóbbnak, szorgalmasabbnak, előrelátóbb, tevékenyebbnek – a vele egyébként egyenértékű feketénél, barnánál – mert fajilag magasabban kvalifikált lenne. Nem. Prózaibbak az okok: a már említett, és időnként méltatlanul sokat szidott éghajlati tényezők, a kényszerítő körülmények hatására.
Az elmúlt százezer év alatt ugyanis az európai emberek közül az, aki nem tudott előre gondolkozni és technikailag nem tudta megoldani önmagának és a családjának a téli ellátmányát – parasztosan: logisztikáját – azt a csapadékos, hűlő ősz után beköszöntő fagyok rövid úton elintézték. Következésképpen működött egy erős szelekció.
(A négerek gyorsabban futnak, mert ott nem a zegernye idő selejtez, hanem az oroszlán. Viccelek. Muszáj szólni, mert lefogadom, hogy már ma reggel is ugrásra kész a nácitalanító demokrata kommandó, osztakkó' dokumentálja valamelyik buzgalmában szegény hülye a félreérthető mondataimat. Emiatt patikamérlegen eszme-futtatok, egybefűzve, leírva. A hideg levest megfújja mostanában az ember, a politikailag korrekt gondolarendőrség miatt.)
Szóval, ha itt nálunk, Bácskában nem volna fogcsikorgató erős, fagyos tél, nemcsak, a madárpókok, a fekete mambák, és a malária kórokozó szúnyogjai szaporodnának el, sok más egzotikus, de borzalmas halált hozó nyavalyával együtt, hanem – a nyakamat teszem rá! – a hajléktalanok is. Az utcakép egykettőre Bangladeshez válna hasonlatossá. (Részletkérdés, ne feszegessük, hogy más-más okokból Szerbiában lassan így is, úgy is bangladesi szinten leszünk.)

Ismerős a dokumentumfilmekből? Nézzünk szét például a trópusi klímájú Indiában, vagy Afrika bármelyik csücskében! Egymás hegyén-hátán, az utcán élnek olyan emberek, akik se dolgozni, se igyekezni nem akarnak. Az okosabbja ráfogja, hogy meditál, de bizony a nagy többség naphosszat csak punnyad a saját húgyában. Azt eszik, ami leesik a kivi cserjéről, ami odagurul elébük a baobafáról, ami lepottyan az eldöcögő taligáról,  néha meg amit ott hagy az éppen arrafelé bóklászó nagyon tisztelt szent tehén... Időnként, unalmukban kipiszkálják a lábujjaik közé berakódott koszt, és birkatürelemmel várják tovább, hogy mennyből az angyal módjára csomagot hozzon a vörösköröszt, vagy a vörös félhold, vagy bárki, aki a humánum diktálta segélyezésre fölesküdött.  

Ez Európában nincs. Itt – jobb helyeken – mindent takarít a tél. Ha nem fűtenénk, nem lenne pluszmunka a napi túlélésért, csak azért nem süllyednénk vissza a kereket sem ismerők szintjére, mert az evolúció rükvercben se gyors. Viszont az nagy biztonsággal kijelenthető, hogy sokkal előbb tönkremenne, szétzüllene, használhatatlanná válna a jóléti társadalom, és a jól-rosszul, de valamelyest működő szociális védőháló.  Amit – teszem hozzá – ennyi idő után, ma már láthatóan, sajnos elirigyeltek Európától olyanok, akik a saját kertjüket sem hajlandóak gondozni, a szemetüket összeszedni, normális környezetet teremteni, nemhogy életképes társadalmat kialakítani, majd azt önerőből működtetni. 

Ezeknek a tömegeknek a szemében a magatehetetlen Ókontinens csupán egy fejőstehén.

Ne legyenek vérmes illúzióink. 

Miután kifejték a tehenet, le is akarják majd vágni.

A kemencénk,belülről

                                                                                                        Pósa Károly