VALAMI ÁMERIKA

Az alábbi írásom a JÓ REGGELT VAJDASÁG internetes portálon jelent meg, 2017. január 20-án, csütörtökön*. (A linkre kattintva az eredeti szöveg olvasható.)

Most, hogy közeleg a nagy nap, hírlik megint nem maradunk cirkusz nélkül. Szombaton Belgrádban feministák által összegründolt demonstráció készülődik. A harcias amazonok az össz szerb civil szervezetet khm… utcára hívták. Kicsit profánul hangzik, tudom, de mit csináljak, ha igaz? Vagyis, rosszul mondom. A szervezők természetesen csak a velük egy követ fújókat, az egy hullámhosszon csápolókat várják a csatába. Mindenek előtt az ilyen-olyan jogvédőket, a homoszexuális csoportok érdek-képviseleteit, a cigánysággal foglalkozó szervezeteket, a migráció támogatóit, a minden színskála zöld ügyéért élőket-halókat, a fehér, fekete, sárga és drapp emberek egyenjogúságáért aggódókat, a média munkatársait, a baloldali szakszervezetek tagságát, és általában azokat a polgárokat, akik lelkesednek a szabadelvű nézeteikről elhíresült mozgalmak célkitűzéseiért.

Szabadosság, testiség, egyen-lőrés elvtársnők!

A megmozdulás címe is telitalálat: Nők menete a fasizmus ellen… (Ženski marš protiv fašizma) A legbájosabb mindebben, hogy a lázadozó hölgyek által összetrombitált kompánia nem holmi háztáji, „intimus privát”, kisüsti szerb fasizmus miatt fog ágálni, hanem – olvasva itt erősebben szorítottam a székem karfáját – az amerikai fasizmus ellen! Ugyanis 2017-ben már ilyesmi is van, és veszélyes, és tüntizni muszáj, és nehogymá’.

Pestiesen szólva: nem semmi. Még alszunk néhányat, aztán itt egy vadonatúj D-Day. Ezek a nőnemű deszantosok Normandia után a Knez Mihajlovan megint a vérüket akarnák ontani az amúgy jelentéktelen, elhibázott sikerként elkönyvelt, és kicsit homokos Obama-partszakaszért… Hát: No pasaran elvtársnők! Az elképedéstől nagyra tátott szánkra tolul a kacaj.

Nevesítve: a sikítófrász az USA éppen beiktatandó új elnöke ellen dagad. Merthogy a szerbiai asszonypajtások úgy döntöttek, szolidárisak lesznek az amerikai nőkkel. (Sestro & Sisters. I think this is the beginning of a beautiful friendship.)

Mint köztudott, január 21-én a Nagy Vízen Túl elszabadul a pokol. Donad Trump beiktatását követően Vladimir Putyin fogja kézi vezérléssel az USA népét egzecírozni, nem iható többé viszki, csak vizespohárnyi vodka, olyan se lesz, aki belelovagol a hollywoodi naplementébe, Orbán Viktor a Fehér Ház gyepén zsebre dugott kézzel fogja kirugdalni a rózsaszínű árvácskákat, sosem kerül nyilvánosságra ki ölte meg a Holt-tengert, és Meryl Streep is elteheti a száját a nagy filmszerepektől, felnőtt-pelenkában végzi a díva, mint a szíve csücske, a csúfos vereségébe belebetegedő inkontinencia  inkompetencia nagyasszonya. Atyaúristen mi következhet még!

Álmomban sem hittem volna, hogy eljön az idő, amikor Belgrádból lesz muszáj aggódni a baráti USA hogylétéért. Az is megérne egy misét, hogy olyanok szponzorálják ezeket a csődületeket, akik jobb helyeken, normálisabb országokban krumplit se válogathatnának, ha nem akarnának a népek folyton folyvást csak rohadt krumplit enni. Mégis: nálunk, meg odaát is működtetik a liberális rettegdét. Hogyhogy nem – alanyokat, védenceket, ápoltakat mindig találnak hozzá.

A félreértések elkerülése végett: a hivatalból rettegőknek, a kínjukban hiperaktív közszereplőknek nem föltétlen Donad Trumppal, a sokat szidott ellenfeleikkel, még csak nem is Orbánnal, illetve a magyarokkal van bajuk. A mára levitézlett szabadelvű ideológia immáron a gyakorlatban is bizonyítottan, kimutathatóan, a nácik – kisebb mértékben a régi kommunisták – kiválasztott módszereit, technológiáit, kommunikációs paneljeit használja.

Ellentmondást nem tűrő módon azt állítják magukról, hogy ők a szabadság, a progresszió, a művészet, a tudomány, a haladás. Ők a megtestesült modernitás. Szerintük csak ők tudják és értik a világot, meg a mindenség folyamatait.

Az a tény, hogy a valóság nem hajlandó idomulni az elképzeléseikhez, csak azért van, mert az emberek nem eléggé érettek…

Igen. Nem nőttünk még föl a feladatokhoz, szemben a kiválasztottakkal, akik helyettünk is felelősséget viselnek, éjt-nappallá téve pozíciót, vezető szerepet vállalva gondoskodnak szegények arról, hogy az univerzum mindig az őáltaluk toldozott-foldozott ideológia mentén valahogy megmaradjon.

Így történhetett meg, hogy a dolgozó, egyszerű, békességet és nyugalmat vágyó  emberek széles tömegei helyett Szerbiában és az ex-jugoszláv utódállamokban a régi, jugoszláv, titoista időkben szocializálódott elit új célcsoportja a hozzájuk hasonlóan félhülye, de ambiciózus, a helyét, az identitását nem találó fiatal értelmiségi – zömmel bölcsész – lett.  Az ő szívük kiadó volt. A lelküket könnyedén megnyerték a gender-ideológiával, a migráns-simogatással, a végtelenített integrációs modulokkal, a kóbor kutyák szeretgetésétől kezdve az atomenergia elutasításán keresztül a veszett neohippi életszemléletig. A küldetéstudatukba belekergültek listája hosszasan sorolható lenne.

Az sem titok ma már, hogy az ilyen tömörülések, közösségi oldalakon szerveződő csoportok, civilként föltüntetett, valójában politikailag motivált társaságok a hangzatos szlogenek mögé bújva, ám mindenféle tartalom, tagság, statútum nélkül hovatovább szoftveresen készülnek. Megvan a fröccsöntött műanyag minta. Rárakják a pár milliméternyi demokratikus púdert, indítás képen pár nagyon jól hangzó vezérgondolatot szajkóznak a médiában, és ha netán lankadófélben a revolúció buzgalma, jól bevált, borítékolhatóan balhés megmozdulást szerveznek, hátha elsírhatja a szájuk, hogy Szerbiában verik a négereket, Koszovó meg Amerika elidegeníthetetlen része. Vagy fordítva.

Ennek az egész liberális vircsaftnak kicsit amolyan „álmodjkirálylány” íze van. Csuda-e ha egyre többen nem kérünk belőle még egy tányérral? Mindazonáltal én velük szemben is megengedő vagyok. Megértem, ha valaki még szimpatizál velük. Nem titok: családi okok, meg egyebek miatt, én is szimpatizálok az értelmi fogyatékosokkal. Kivéve akkor, ha ők akarnak döntési pozícióba kerülni, ha azon igyekeznek, hogy a saját érdekeik szerint instruáljanak engem, vagy ha netán azért kapadoznának, hogy rajtuk múljon egy egész ország sorsa.