MINTHAORSZÁG I.

Szkopje főtere, Nagy Sándor gigászi lovasszobrával

Pk (Szkopje)

 – Kis nép ez. Lehetetlen nem együttérzéssel nézni őket – ingatta fejét Szkopje központjában a budapesti újságíró barátom. A macedón nemzeti erők hívó szavára május 2-án, tegnap este, immáron 65. alkalommal gyűlt össze a tömeg, hogy a parlament előtti teret valamint a sugárutat elárasztva tüntessenek a fél éve regnáló baloldali és albán jellegű hatalmi koalíció alkotmányellenes lépései ellen. Velünk együtt forgatócsoportok tucatja tudósított a helyszínről.

Az országházat – ezt a jellegtelen, terrakotta-színű márvány épületet (első ránézésre egy vidéki nagyváros bíróságára, vagy szocreál négycsillagos szállodára hasonlít) – többszáz rohamrendőr sorfala védte. Fotósunk kiszúrta a közeli utcácskában várakozó páncélozott belügyi járműveket, meg a vízágyús kocsikat. A protokoll szerint, minden magára valamit adó demonstráció elmaradhatatlan kellékei.

Pont miképpen a lezárt köztereken villogó rendvédelmis terepjárók, a civil ruhás, de bemikrofonozott belügyesek, meg persze a más városokból átcsoportosított karhatalmi alakulatok. Délben útbaigazítást kértem egy járőr párostól. Néztek rám, mint egy testtelen hangra. Kis ideig tanácstalanul vakarászták a fejüket, majd kibökték: nem tudják, hol van a keresett utca. Tetovóból vezényelték ide őket.

Háromnegyed hatkor a párizsihoz kísértetiesen hasonlító diadalív előtt-alatt már ezrek állnak. Sokuknál macedón zászló, mindenféle méretben. Messziről nézve piros-sárgába öltözik az utca. Odafönt a magasban kamerás drón köröz. Hangszórón népszerű macedón folklór nóták között egy-egy popszám is elhangzik: a szövegből ítélve amolyan hazafias érzelmekkel táplált műdalokról van szó. Érzékelhető a hatásuk, hisz a szemmel láthatóan folyamatosan gyarapodó tömeg egy emberként énekel. Lobognak a zászlók, rázzák a tüntetők a különféle feliratú transzparenseket. A molinók, táblák kivétel nélkül mind házi készítésűek. Ahány, annyi fajta. A szellemestől a fenyegető tartalomig üzennek az odabent tétlenkedő kormánynak: a haza nem eladó, alkalmatlanok az irányítók, választásokat – azonnal. Tudniillik Macedóniában fél éve valami féle kormány nélküli állapot leledzik, káosz van, nem funkcionál az ország vezetése. A választásokon győztes VMRO-DPMNE jobboldali párt 51 százalékos diadala pirruszinak tekinthető, hisz szövetségesre nem találván elestek a kormányalakítástól. Két lehetséges partnerük túl nagy árnak mutatkozott a koalícióért. Az ősellenfél „szociáldemokraták” támogatása, a baloldallal való összeborulás, vagyis a nagykoalíció eleve szóba sem került. Hiteltelenné tette volna a nemzeti erő politikai krédóját. Az albán nacionalisták pedig csak lehetetlen föltételekkel lettek volna hajlandóak közösködni. Mégis, ezeket az amúgy minden normális, hazában és nemzetben gondolkodó politikai tömörülés által vállalhatatlan kritériumokat hogyhogy nem, a baloldal szépen elfogadta – déja vu: a hajdani kommunisták mindenhol, minden körülmények között, akár az önföladásig képesek megalkudni a folyamatosan áhított pozíciókért, a hatalomért – s amióta megköttetett a piszkos paktum, nincs nyugalom a dél-balkáni kis országban. Még magyar ésszel is nehéz megemészteni az albán politikum követelését. Az összlakosság alig negyedét kitevő albánok ugyanis többek között a macedón állami himnusz, és a nemzeti lobogó megváltoztatása mellett azt is szeretnék, hogy az albán legyen a kétmilliós ország második hivatalos nyelve.

Mivel Macedónia mindmáig a nemzetté válás rögös útját járja, úgy hiányzik nekik az albán etnikum kötözködése, mint üveges tótnak a hanyatt esés.

Az amúgy is pattanásig feszült helyzetet ráadásul bonyolítja a régió legszegényebb országát sújtó gazdasági válság is. Tehát a politikai zűrzavart tetézi a lakosság körében tapasztalható elégedetlenség: alacsonyak a bérek, a nyugdíjak még a túléléshez is kevésnek bizonyulnak, nagy az elvándorlás, a kilátástalan fiatalok külföldön keresik a jobb élethez való föltételeket. Csoda-e, ha kiéleződnek az etnikumok közötti feszültségek? Krízishelyzeteknél óhatatlanul fölerősödnek a szélsőséges hangok, radikalizálódik a közélet, amit sajnos külföldi érdekeltségű ügynökök, civil szervezeteknek álcázott, ám politikai ukázok végrehajtására szakosodott tömörülések is naponta szítanak. Valakiknek, meg a hírhedt, nevesített pénzembernek – jobbára Soros György személyét hangsúlyozza minden interjúalanyom – és a nevesíthetetlen hatalmaknak is komoly érdekük Macedónia destabilizálása, és a dél-balkáni régió lángba borítása. Erről beszélgettem Nikola Srbov szkopjei történésszel, politológussal, aki görög, szerb, magyar és lengyel szakemberekkel egyaránt közreműködve igyekszik föllebbenteni a fátylat a háttérből irányítani szándékozó pénzügyi-üzleti körök és a kisistenként viselkedő magyar származású bizniszmen spekulatív politikai játszmáiról.

Aligha véletlen, hogy ekkora utálat övezi Soros fémjelezte politikát. A két évtizede itt élő, és macedónul kiválóan beszélő Balkánra szakosodott amerikai elemzőtől kezdve pártpolitikusokon át az utca emberéig egyaránt megvetéssel emlegetik Soros György nevét. Pestiesen szólva az ügyeskedő pénzes-zsák túltolta a biciklit. A szándékai mára lelepleződtek. Túl sok helyen, túl sok alkalommal játszottak már fizetett emberei a Macedóniában most zajló forgatókönyvből. Ismertek a módszerei, tudottak a trükkjei is. Nem meglepő módon, senki sem kér belőlük.

Erre bizonyíték a hónapok óta elkeseredett szkopjei, meg a más macedón városokban tiltakozók elszántsága. Kis nép ez a macedón. Ami kevesük van, foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá. A nemzeti öntudatukhoz, a hagyományaikhoz, az anyanyelvükhöz. Végső soron: a függetlenségükhöz. Nekünk, magyaroknak nem kell magyarázni – miért? Mondtam már, semmi kétség: szimpátiával tekintenünk a macedónokra.

                                                
A fenti írásom a JÓ REGGELT VAJDASÁG internetes portálon jelent meg, május 3-án*. (A linkre kattintva az eredeti szöveg olvasható.)