2010. október 5.

2010. október 5.
"A VÉLEMÉNY SZABAD. A TENNI AKARÁS PARANCS. A SZÜLŐFÖLD SZENT."

2019. július 19., péntek

NAPLÓ - 91.

Keleti Pályaudvar - skiccem

E
ste megnyílik a mindenség. Olyan helyeket lehet bejárni, ahová szem nem látott eddig. Bántódás nélkül lehet álmodni, mikor a szomorúságot és minden mást felejt a szív, mert az éjjeli, természet szerinti álmunkban oktat bennünket az Ég. Üzeneteket kapunk általa. Ez biztos.
Sokan azt hiszik, hogy az álom valami kitaláció csupán. Hasonló, mint a tündérek tánca. Amannyian látták már, de mindenki tudja, hogy igazából tündérek nincsenek. Boszorkányok se, varázslat se, nemes szívű királyfiak és szőkén szerelmes királylányok se. Szerintük csodák sincsenek. Az effélék úgy tartják: az álom is csak színes mese, aminek köze sincs a valósághoz.
Én meg pont fordítva gondolom. Annak a fejjel lefelé fordított világnak muszáj lennie a valósnak, ahol szemvillanat alatt földönfutóból gazdag, öregből újból fiatal, betegből makkegészséges, bánatosból jókedvű, vagy szeretettelenből szeretetté válhat megint valaki. Azért lehet valóságosabb emettől, a mostani léttől, mert az az élhetőbb.
Mikor éjnek évadján ébren fekszem, és a bolyongó hold bekandikál az ablak fölső csücskén, követem tekintetemmel, míg a halkuló csöndben be nem borul az ég, és a felhők hullámos fodra el nem takarja a tányérnyi képét. Aztán már meg is ered az eső. Mélabúsan kopog az ablakpárkányon a sok kis esőcsöpp, föntről aláhulló hírnökök. A kopott fehér vekker tiktakolásába belevegyül a morzézásuk. Üzenet amonnét. A Nagy Négyarcú ujja a távírón. Csupa-csupa érthetetlen betűhalmaz. Néha összeáll belőlük egy értelmes szó. Sokszor inkább nem. Hiába minden.
Kódolva van a sorsunk. Tán jobb is, ha nem tudjuk megfejteni. A szobaszélre, sarokba húzott ágyban egyet tehetünk: ilyenkor imádkozunk. Ha szerencsénk van, és a fohászunk tiszta, ilyenkor az orrban deregeni kezd a régi, odaégett pirítós szaga. A zöldre kopott akácfa székek támláján marad a tenyér melege, lassan már emlékszünk a verébnyomokra a frissen hullott hóban, és a kutyáink megint elébünk szaladnak, mert a szeretet parancsa erősebben lobogott bennük mindenkoron, mint némely emberben. Nem kell halogatni a titkok föltárását. Egyszerűbb, olvashatóbb lesz az addig megfejthetetlennek hitt. Pókhálós szemünkről esik le a hályog, mert a félálom kegyelme szelíd hozzánk. Ott simít rajtunk, ahol a legjobban fáj. Tapintja rajtunk az anyagot, de valójában a formát adja nekünk. A hatás viszont sohasem egyértelmű. Nincs jó vagy rossz anyagú ember. Izgalmasnak legalább annyira izgalmasak vagyunk, mint amennyire unalmasak is. A lélek természete meg már csak olyan, hogy minden időben nagyobb becset igényel a teremtett testnél.
Megint álmomban komponált históriát láttam. A gimnáziumi kedves magyartanárom fedett meg. Előbb kikérte a füzetemet, ami nem lévén, helyette egy lány körkörös betűivel írott jegyzetét adtam át. Persze észrevette a turpisságot, azonnal. Utána már a beadott fogalmazásom sem tetszett neki. Sorolta a hibáit, és én hiába akartam közbeszólni, mondvacsinált ürügyek ezek Tanár Úr, kérem... – hang nem jött ki a számon. Megsemmisülten tűrtem a dühös orációját. Furcsa, nem szégyelltem magamat. Tudtam, hogy a beadott dolgozatom, az írás jó. Azt is átláttam, hogy bár neki is tetszik, a letolást teljesen másért kapom. Nyugodt volt a szívem. Álmomban nem eshet bántódásom.
Ilyen nagy dolog az, amikor valakinek igaza van.


                                                              Pk

Nincsenek megjegyzések: