3.
Zörömböltek a kerekek, ritmikusan
kopogtak a vasalt lovak lábai. Az utazónak úgy tűnt, hogy Bácskában még a patkók
keltette csattogó hangok is mást üzennek, mint odahaza. Ezeknek a kabak fejű,
lassú léptű és tisztátlan vérvonalú dél-alföldi kancáknak minden mozdulatuk
egyfajta bágyadt bizonytalanságot sugallt. Léptük, mint lelassúdott
szívdobbanás.
Bezzeg a pesti flaszteron vidám
kalimpálással parádézó fiákeros lovak ütemes járását hallgatva azonnal bizalom
és biztonságérzet szállta meg az emberfiát! Futásuk maga a megtestesült
lazaság! Tartásuk kelleme a szemnek!
És gumiarábikum a kerekeken!
Majdnem nesztelenül surrantak a viaszosvászonnal borított kocsik, amelyek mélyébe behúzódva gyakorta válthatott szerelmével csókot és szenvedélyes szavakat a boldog utas, és soha nem kellett rettegnie attól, hogy bárki titkát meglesi, vagy holnap kifecsegi.
Majdnem nesztelenül surrantak a viaszosvászonnal borított kocsik, amelyek mélyébe behúzódva gyakorta válthatott szerelmével csókot és szenvedélyes szavakat a boldog utas, és soha nem kellett rettegnie attól, hogy bárki titkát meglesi, vagy holnap kifecsegi.
Ó, azok a nagyon kedélyes és
ravaszdi nagyvárosi fiákerosok!
Valamennyi nagy kópénak
számított! Föl voltak vértezve az emberi tapasztalat bölcsességével, a
türelemmel, a derű örömével és a sokat megélt emberek módján úgy kamatoztatták
tudásukat, hogy az úr és a szolga időtlen viszonyrendszerét betartva tudtak a
kuncsafttal kedélyesen eltársalogni: lóversenyhez tippeket adni, táncos lánykák
címeit sorolni, duhaj kocsmákat vagy a legjobb bort kínáló budai pincéket ajánlani.
Mikor mire volt igény.
A vastag posztóból készült lebernyeges köpönyegük alatt ott volt az egész nagyvilág igazsága és hamissága, a színe - de főleg a fonákja.
Mert az úri fuvarosnak a lovai meg a fiákerja után mindig a diszkréció volt a legfőbb parancsolata. Szállíthatott háztól-házig sejtelmes fátyolba burkolózott dámát, törvény tiltotta párbajban megszúrt gavallért egy feketén operáló sebészhez, a Klauzál téri málló vakolatú bérházba Bécsből érkező tömött erszényű zsidót, akinek bőr táskájában palotákat érő ékszerek lapultak, vagy netán hitelezői elől menekülő sápadtan reszkető bankárt: a hallgatás törvénye mindent fölülírt.
A vastag posztóból készült lebernyeges köpönyegük alatt ott volt az egész nagyvilág igazsága és hamissága, a színe - de főleg a fonákja.
Mert az úri fuvarosnak a lovai meg a fiákerja után mindig a diszkréció volt a legfőbb parancsolata. Szállíthatott háztól-házig sejtelmes fátyolba burkolózott dámát, törvény tiltotta párbajban megszúrt gavallért egy feketén operáló sebészhez, a Klauzál téri málló vakolatú bérházba Bécsből érkező tömött erszényű zsidót, akinek bőr táskájában palotákat érő ékszerek lapultak, vagy netán hitelezői elől menekülő sápadtan reszkető bankárt: a hallgatás törvénye mindent fölülírt.
Gyakorta rúzsfoltos képű vidéki
földesurat vagy ismert színészeket fuvaroztak, és úgy tudtak föltűnés nélkül
megállni a hajnalig nyitva tartó kertvendéglők előtt, hogy a támolygó, botladozó
minisztereket senki korán dolgára igyekvő járókelő nem ismerhette fel.
Ám ebben a kiöregedett bácskai
fuvarosban semmi sem vélt látni, az odafönti világ nagyvonalúságából.
Furcsa módon úgy hatott rá a
kocsis, mintha fölnőtt ruhába öltöztetett ráncos gyereket látna. Ártatlanság:
ez a szó villant át agyán, s mindjárt el is szégyellte magát.
Egy kenyere végét rágcsáló száraz öregemberre sok minden elmondható, csak az nem, hogy élete során éppen semmiféle szenny nem tapadt lelkéhez. Az utazót saját példája tanította meg arra, hogy az ember az ártatlanságát többnyire akkor veszíti el végleg, amikor a gyermekkora játékos ládáján – senkitől és semmitől sem kényszerítve – saját keze által kattan a lakat, amit közönnyel és némi rosszallással tesz meg mindenki. Amikor unalmasnak érzi a meseillusztrációkat, és álmai édeskés világa helyett a napközben futtában elsuhant legtitkosabb gondolatait éli át újra. Talán a lepkék éreznek így, amikor hosszú álomszerű életfázisuk véget ér. Amikor levetkezik lárva-létüket.
Pk
Egy kenyere végét rágcsáló száraz öregemberre sok minden elmondható, csak az nem, hogy élete során éppen semmiféle szenny nem tapadt lelkéhez. Az utazót saját példája tanította meg arra, hogy az ember az ártatlanságát többnyire akkor veszíti el végleg, amikor a gyermekkora játékos ládáján – senkitől és semmitől sem kényszerítve – saját keze által kattan a lakat, amit közönnyel és némi rosszallással tesz meg mindenki. Amikor unalmasnak érzi a meseillusztrációkat, és álmai édeskés világa helyett a napközben futtában elsuhant legtitkosabb gondolatait éli át újra. Talán a lepkék éreznek így, amikor hosszú álomszerű életfázisuk véget ér. Amikor levetkezik lárva-létüket.
Pk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése