Indulatból nem jó írni. Erre
példa az a sok cikk, amelyekbe beleolvasva csak tél-túl találni megszívlelendő
gondolatot, a realitás magvait, mert az igazság megbúvó sziromvirágait egyelőre
még beszőve uralja egyik oldalon a búsongás, a keserűség, a vádaskodás, a
másikon pedig a káröröm, az indokolatlan győzelemmámor, a szerénytelenség,
amikor az első pillanattól úgy koccintanak a medve bőrére, hogy annak irháját
már ki-ki szemmel szétmérte magának.
Jómagam köztudottan elfogult
vagyok. Három évtizede egyfelé húz a szívem.
Aki kicsit jobban ismer, az tudja. Egyesek szerint most szomorkodnom
kéne, és a körmömet rágnom, mert lesz itt nemulass, hajjaj.
Nézzük talán a tényeket.
Azt minden purparlé nélkül
leszögezhetjük: a Fidesz – a bázisának várakozásaival szemben – ezúttal nem úgy
teljesített, ahogy.
Vesztett? Nem.
Hogy veszíthetett volna, ha a
szavazótáborát idén októberben még növelni is tudta? Ehhez csapjuk hozzá, hogy
a Tarlós Istvánra leadott szavazatok is meghaladták a személyére öt évvel
korábban leadott voksok számát. Más kérdés, hogy ez majdnem mindenhol elég
volt, de akadt pár hely, ahol viszont nem. Lehet számháborúzni, de minek.
Gondolom, most nem következik
be az a pillanat, amikor a balliberális mágusok elkezdenek zsonglőrködni a
számadatokkal, statisztikákkal. Pedig de szívesen megnéznék egy olyan cikket,
amelyben arról értekeznek, hányan NEM szavaztak például Karácsony Gergelyre?
(Beleértve a NEM szavazatokba az otthon maradókat is, ahogy az a kvázi haladó,
tütü-demokrata berkekben szokás volt kormánypárti, jobboldali sikerek kapcsán
fölhánytorgatni.) Lássuk be: gyermekded trükkök ezek. Hagynám is. Inkább a
magam esze szerint vonnék mérleget.
A magyarországi ellenzék 2019.
október 13-ára össze tudott állítani egy Fidesz-KDNP-vel szembeni „piacképes”
konglomerátumot. Ennyi mindösszesen az érdemük.
Erre az összetrombitált
siserehadra „moslékkoalíció” a legeklatánsabb megnevezés.
Nem én találtam ki, a
világhálón már így emlegetik őket. Ez a moslékkoalíció, amelyben ott virít
egyfelől a karlendítéses náci, másfelől meg a hímzett táskás, fákat puszilgató
liliomkomcsi filozopter: ismét egymásra talált.
A makkal álmodók egymás
kebelére borultak. Csoda? Ez sem az. Tudjuk, nyilasból átvedleni ÁVH-s
keretlegénnyé elég népszerű alternatíva volt annakidején is. Most annyi
történt, hogy fittyet hányva az önkormányzatiság valódi kérdéseire, a
balliberális ellenzék „proteszt szavazássá” tudta tenni a vasárnapi voksolást,
a közvélemény jelentősebb részével el tudta hitetni, hogy aki most rájuk
szavaz, az a Fidesz ellen szavaz, mert tessék, ott van az olimpikon valaga, a
nőcskéje, a jacht, az urizálás, az ingyom-bingyom, amire a válasz csak egy
lehet: No pasaran!
És mivel Borkai eléggé el nem
ítélhető félre kufircolása a kukkolni igencsak szerető tömegek ingerküszöbén
átcsapott (sajnos a Való Világ és Győzike-show népe is vogmuc, ne tagadjuk),
volt pár hely bizonyosan, ahol szavazók tucatjai, százai gondolták meg magukat
néhány nap leforgása alatt, amikor a kerti öntöző csapból is egy dalmát jachton
hetyegő társaság úszott elő. Mindazonáltal én nem gondolnám, hogy 2019. október
13-a tanulsága egy ember gyarlóságán át lenne értelmezhető. A kép ettől
összetettebb. Már-már történelmi, évszázados a polémia. A kérdés összes
szegmensét jelen keretek között nem is lehetséges láttatni.
Tehát csak körvonalaznám az én
olvasatomat.
Harminc éve figyelem, követem
a Fideszt.
Igazi „magyar narancsként”
kezdték, zömmel belpesti bölcsészek, budai polgári gyökerű srácokként. Kis
híján az SZDSZ farzsebében végezték. Szerencsére nem így történt. (Privát
megjegyzés: ebben az esetben most, 2019 utolsó fertályában, 49 évesen ugyan
milyen lennék, miféle „elveket” vallanék? Lázálom. Beleborzongok. Jobb ez így,
ahogy. Hálát kell, hogy adjak érte az Égnek!) Szóval adott volt egy útkereső,
önfejű, fővárosi centrumú „éttermiségi” társaság, ami a rendszerváltozás
hajnalától gyakorlatilag egy évtized alatt a nemzeti oldalra pozícionálta
magát, mert úgy érezték, küldetéstudatuk nagyobb az elvtelen alkuknál. Hogy
mennyire igazuk volt, a komcsikkal összeboruló liberális SZDSZ szétrohadása
bebizonyította. (Figyelem: kulcsszó! Elvtelen alku.)
A Fidesz kitartó munkájának
köszönhetően mintegy két évtized után már nem úgy emlegették, hogy a „budapesti
elit” pártja, hanem úgy, hogy a vidék Magyarországának az ereje. Ettől
narancsszínű még most is a térkép. Hogy most Budapest mellett két-három amúgy
is mindig erős balos, vagy billegő véleményű nagyvárosban más lett a vezető
elit, nem vészes. Egyrészt Budapest – eltekintve egy nagyon szűk, két
évtizedes, Trianon utáni időszaktól, amikor gatyába kellett rázni az országot,
a nemzetet – sosem volt a nemzeti erőké. Erre az elmúlt egy évtizedre úgy kell
tekintenünk, mint egyfajta kegyelmi állapotra. Akkoriban a jobboldal
„túlnyerte” magát. Élt is vele, aminek legékesebb bizonyítéka az a fejlődés,
amit a magyar főváros az elmúlt időszakban produkált. Nem gondolom, szégyellni
kéne, hogy Budapest ma a világ huszonvalahányadik legélhetőbb városaként van
számon tartva. Az a helyzet, hogy hosszú távon politikailag tulajdonképpen
semmi nem változott. Budapesten, Szegeden, meg még egy-két helyen az a bizonyos
inga-effektus (számos más húzással persze) hozott egy régtől köztudott,
borítékolható eredményt.
Föl kell ismerni, az volt egy
abnormális helyzet, amiben eddig volt részünk. Most egyelőre annak kell örülni,
hogy Budapest rendbe lett téve. Majd szorongva lessük, mit művel vele a
moslékkoalíció, akiket immáron vályúhoz engedett a népakarat. Hírlik, a
BKV-bérleteket már emelni fogják. Aki nem aranyhal-memóriájú, annak még rémlik
Karácsony Gergely ígérete az ingyenessé váló BKV közlekedésről, ugye? És ez
csak a kezdet. Kétésfél nappal vagyunk túl a „visszavesszük Budapestet”
diadalmámorán…
Lesz ettől lejjebb is, sajnos.
Ez az ára annak, hogy a kispesti zacskós por mellett merengő szocialistákat
odaszavazta a demokrácia a zuglói polgármester ásónyele mellé.
Én nem tartok attól, hogy ez
olyan nagy baj lenne. Majd lesz öt év, amikor bizonyíthat a moslékkoalíció
minden embere. Nem lesz helye nyöszörgéses visszamutogatásnak, noha sejtem,
mert tudom, mert láttuk mi szokott következni, mihelyt hatalmat kapnak. Majd
tort ül a tanácstalanság a sodródással, és szépen megint elcsúszik minden a
káoszba. Mindeközben a posztokért egymás torkát fogják átharapni: sovány
vigasz, de vigasz.
Egymást fogják fölfalni. Ez az
ára az elvtelen alkukra épülő jövőképnek.
Nem kell sajnálni őket. Ellenben
Budapest elkótyavetyél ismét öt évet.
Erre meg kell vonni a
demokratikus vállunkat – legyen, aminek lennie kell.
A jobboldal erénye az lesz, ha
mindebből le tudja szűrni a konzekvenciát. Az igazi harcosnak a nem várt pofon
kijózanító, ösztönző kell, hogy legyen.
A Fidesz és szövetségesének
ereje abban mérhető, hogy a több tízezres, közepes városokban, ahol minden
adott infrastrukturálisan a fejlődéshez (intézmények, ipar), valamint a „vidék”
kert-Magyarországában, falvakban, kistelepüléseken ott erős maradt, mondhatni
kikezdhetetlen. Márpedig Magyarország zöme ilyen helyen lakik, innét méri a
fejlődést, az élete alakulását. Alighanem 2022 tavaszán is.
Tehát nem kell rágódni. Az idő
és a tények hamarább megmutatják a jövő képét, mint azt hinnénk. Budapesten
leghamarább.
A jobboldal jövőképe tiszta.
Emezeké meg olyan, amilyenek: zavaros, moslék.
Kérdés sem lehet, kié a
tetszőbb.
Pk
Ez az írás a Jó Reggelt Vajdaság portálon jelent meg, 2019.10.17-én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése