BOSZNIA: ÚJRATÖLTVE (3.)

Szarajevót megismerni, tágabb értelemben Boszniáról ítéletet mondani a Baš Čaršiján tett látogatás után ugyanolyan könnyelműség lenne, mintha a Váci utcán korzózva szeretnénk Magyarországról valós képet kapni, vagy ha pornófilmek alapján akarna valaki udvarolni. S bár a turisták zöme hajlamos az instant gyönyöröket hajhászva csak a bedekker által ajánlott látnivalók szerint magabízón okoskodni, a virtigli utazók inkább mennek a saját fejük után, miként tettük azt mi is. Rejtő Jenő selyemben nevelt Sant Antonio főhercegéhez hasonlóan – aki a csillogás helyett a szingapúri alvilág révén tudott megismerkedni a valósággal –, kis csapatunk sem Szarajevó szívét, hanem annak peremkerületét, a régtől hírhedt Ilidžát célozta meg, mint olyan városrészt, ahol kószálva életszagúbb dolgokat láthatunk, tapasztalhatunk. A szállásunktól macskaugrásnyira volt a villamosmegálló. Talán kevesek előtt ismeretes, hogy Európában Szarajevó volt az első város, ahol éppen az osztrák-magyar közigazgatás jóvoltából villamos hálózat létesült 1884-ben. A sínek hossza 16 kilométer. 7 villamos vonalon zajlik a közlekedés.
Jött is a kettes, egy borzalmasan horpadt, legalább félszáz éves bádog kaszni. Kizötykölődni Ilidžára háromnegyed órán át, ezen a jajzöldre mázolt, reklámokkal teleaggatott lélekvesztőn: önmagában fölért egy kisebb kalandtúrával. A villamos ablakán kibámulva egy XXI. századi átlagos nagyváros arculata bontakozott ki előttünk. Világcégek lerakatai, táblák, hirdetmények mindenütt. A sugárutak mentén fölhúzott hat-nyolc emeletes lakóházak homlokzatán még itt-ott látszottak ugyan a golyóütött lyukak, de az épületek többsége már új külsőt, vakolatot kapott, mintha errefelé mi sem történt volna. Nagyon hamar megmutatkozott, hogy a múltat nem lehet végképp eltörölni. Modern benzinkút mellett robogtunk el, aminek tőszomszédságában, körös-körül muszlim fejfák sokasága fehérlett. Vélhetően az ostrom alatt, mintegy kényszerből létesülhetett a temető egy ilyen lehetetlen helyen. Ilidžán a piac mellett szálltunk ki.

A forgatagban a szokott zöldséges-gyümölcsös kínálat mellett bőven akadt bazári áru, kóser hentesüzlet, burekozó-pékség. Legtöbb a Törökországból származó termék, legyen szó ruháról, bizsuról, vagy akár tejtermékről, élelmiszerről. Egyébként Bosznia Szarajevóhoz hű területein jellemzően a török hatás érződik. Minden nagyobb városban akad legalább egy török kulturális-, illetve gazdasági intézet, számos oktatási- meg más profilú intézményt Ankara hozott létre, és finanszíroz mind a mai napig. A szarajevói kormány, pedig nem is titkolja e szerfölött szoros török befolyás iránti vonzalmát, jóllehet sem a Szerb Köztársaságban, sem a horvátok uralta hercegovinai entitásban nem nézik jó szemmel Ankara ügybuzgalmát. Halálos ölelésnek, az iszlám mind kézzelfoghatóbb térnyerésének tartják ugyanis. Nem is kevés alappal aggodalmaskodnak. Ahol még él a födöratív Bosznia eszméje, ott gomba módra szaporodnak a mecsetek. A leglepukkantabb faluban összedőlni készül az iskola, egészségház sincs, de legalább egy dzsámi minaretje frissen meszelt, és Mohamed zöld, aranyszegélyes zászlaja van rá kitűzve, hirdetve, hogy a környéket immáron Allah földjeként tartják számon. A korábban zömmel szerbek által lakott Ilidžán például szinte belebotlunk egy ilyen beruházásba. Mi más épülne? Egy vadonatúj, a tradícióktól kicsit elütő, modernista rajzolatú mecset, jó harminc méteres minarettel a tövében. Már csak az utómunkálatok vannak hátra, melósok kövezik az udvarát, a járdákat. A kőművesek kivétel nélkül szerbek, horvátok, tudjuk meg a brigadérostól, aki fejét vakarja, amint arról faggatjuk, milyen anyagi eszközökből folyik az építkezés, és nem furcsállja-e, hogy keresztény létére egy iszlám szentélyt építtetnek vele? Mivel szokva lehet a boszniai élet abszurditásaihoz, csak hümmögő a válasza. Megértjük. Van az a pénz.

Ilidžáról taxival megyünk el a nagy hírű Željezničar futballsadionjához, hogy utána lazulás képen bekukkantsunk a Bijelo Dugme legendás énekese – Tifa – törzskocsmájába, remélve, hátha összeakadunk az ex-jugoszláv rockzene fenegyerekével. Az áhított találka elmarad, de Szarajevó pezsgő éjjeli élete vár bennünket. Kihagyhatatlan az alkalom. A Baš Čaršija túlsó végénél vegyülök el a forgatagban. Ezernyi kézműves kirakata és a bódésorok között a szűk, sikátorszerű utcára terítve a Titós törölközőtől a réz gyertyatartón körösztül a polgárháborús relikviákig minden kapható. Eladó a hatástalanított kézigránát, a világháborús német rohamsisak, az intarziás sakk-készlet, a finom fafaragványok, a furulyától a buzogányig, a málhás szamárkától a hamutálcáig. Cukrászdák, kávéházak tarka összevisszaságban. Találomra beülök egy sarki, üveges falú lokálba. Alig nagyobb az otthoni konyhánknál, keleties a berendezése. Szőnyegezett, puffok, párnák a sarokban. Egyedüli vendégként a kényelmes szófára zöttyenek, rutinból sört rendelnék, de a suhanc korú pincér fiú exkuzálja magát: szeszes italt nem tartanak, csak limonádéjuk van, meg kávé, naná, hogy törökös. Megint a középső kirakatot választottam, a Prófétával nehéz lesz koccintani. Nyelek egyet, de aztán Bécsben bécsi szeletet, Szegeden halászlét alapon kávét rendelek, és nem is bánom meg. Ahogy illik, kisebb szertartás keretében érkezik réz tálkán, findzsával, ratlukkal a kávé. A csésze űrmérete odaver öreganyám gyűszűjéhez. 

Szóba elegyedek Adnannal, a pincér fiúval. Kikérdezem a boszniai körülményekről. Készséges válaszaiból kihámozom, hogy nem sok újdonság ér, ha a magánemberek véleményére vagyok kíváncsi: pénztelenség van, korruptak a politikusok, bizonytalan a jövő. Aha. Hát ezért kár volt eljönni a Drinán túlra. Mintha otthon is ez a nóta járná. A sétálóutcán, hétköznapokon éjfélkor is zajlik az élet. Megannyi kendős, hidzsábos, nikábot viselő szépség mellett olykor föltűnik egy-egy tetőtől-talpig lefüggönyözött nő is, persze a férje oldalán. Az egyik pár mögé óvatoskodok, ugyan milyen nyelven beszélhetnek? Arabul, törökül? Legnagyobb megdöbbenésemre értem a mondandójukat, tehát bosnyákok. A férfi szakállas, nyurga huszonéves. A nő – a hangja alapján – vele egykorú. Ujjain gyűrűk, kivillan a karperece. Finoman ellépek tőlük. 

Épp eleget hallottam, nem hiányzik a pofon.  

Pk