POLGÁROSODIK-E A VÁROS?

" – Pista mit szolnál hozzá, ha lenne egy átkelőhely jobb oldalon is ott egyenest?
  – Jóska te vak vagy, hát ott van egy reklámtábla, vagy valamilyen doboz, meg járda sincs kiépítve.
  – Pista hát így meg két szemaforon is át kell kelnem, ha megyek a piacra, és én meg sietnék, nekem az idő az pénz ám!"

 

Nem betű-híven másoltam ide a fönti szöveget. Akárki írta, elbliccelhette azokat a magyar órákat, amin a hosszú magánhangzós szavak helyesírását tanították. Meg a központozás se erőssége. De most nem a pongyola internetes írásmódról szeretnék szólni. 2016-ban álnév alatt bárki bárhogyan írhat. A nyilvános budik falára firkált szövegeket se nézi át lektor. Inkább arról értekeznék, hogy némely kanizsai polgártársunk milyen furcsa anyagból van  gyúrva.  

Az idézett párbeszédet a közkedvelt közösségi portál egyik anonim fölhasználója jegyzi. A szomszédom csak egyszerűen "köpködő oldalnak" hívja a fórumozás helyszínét, amin jobbára a magyarkanizsai ellenszelet fújó hangok harsognak. Előrebocsátanám: ezzel az égadta világon semmi gond nincs! Akinek kedve, ideje, energiája van: hadd mondja! De ami zavar (és csak halkan szeretném megjegyezni), hogy a beszólogatások némelyike – bár biztos, hogy viccesnek szánta valaki –, csak annyira szellemes, mint hétfőnként a Nagytemető. 

A leírt szó azért több tiszteletet érdemelne. Tessék néha eredetinek lenni! A párbeszédes szöveg szerzője legalább megpróbálta. Dramatizált egy kis történetet, bátor, újító szemléletre vall. Föl is keltette az érdeklődésemet. Viszont a mondandójánál már megzizzent bennem valami, és most emiatt írok. 

A kanizsai mentalitás egyik vadhajtásáról lenne szó, ami úgy látszik mostanára jelenséggé vált. Tudom, hogy kisvárosban élünk. Az emberek ragaszkodnak a már bejáródott dolgokhoz, idő kell, míg megszokják az újdonságokat. Kézzel-lábbal tiltakoznak minden ellen, ami kizökkentheti őket a már ismert keretek közül. Amikor mégis változtatni kell és megvalósul a terv, akkor szidják egy darabig. De az okosabbja az első adandó alkalommal kipróbálja, megfigyeli, tapasztalatot szerez, hümmög magában, és szépen elhallgat. Belátja, hogy ennek így kellett lennie. 

Ám mindig marad egy maroknyi hangos kisebbség, akiknek juszt se fog tetszeni semmi. Ők nem értelmi, hanem érzelmi alapon mérlegelnek. (Istenem, milyen cizelláltan tudom ki (nem) mondani, amit gondolok...) Így jártunk a szemaforjainkkal is. Az ötlet fölvetésekor élénk vita folyt. Még most is hallom a tamáskodók aggodalmit, zúgtak az ellenérvek. Hogy minek, mert lassítja a forgalmat. (Pont ez az egyik ok, amiért léteznek villanyrendőrök. Vicces.) Hogy kocsisorok fognak föltorlódni. (Nincs torlódás. A lámpákat igény szerint lehet ütemezni. A dombos budai részeken vannak jelzőlámpák, ahol a keskeny utcácska zöldjén is kapkodni kell a lábunkat, míg a pesti több sávos, forgalmas kereszteződésekben a fürgébbje akár egy cigarettát is elszívhat átkelés közben…) Azt is huhogták, hogy a szupermarket parkolójából se lehet majd kifordulni, meg hogy pont a pék előtt ütik majd el az üzletből óvatlanul távozókat.  Nem ez történt. Pék sincs azóta, meg – tudtommal – baleset se. Működik a rendszer. És ép ésszel föl nem foghatom, hogy ez valakinek még mindig fáj. Nevesincs Pisták róják föl, hogy két zebrán kell átkelniük, ha innét, vagy onnét a túloldali átlós utcán szeretne tovább menni.
- Há’, Pista! Há' ez mindenütt így van! Eriggyé má’ e csak Zentáig! Vagy, ha rémíszt a sok gumicsizmátlan láb, akkó elég lesz, ha a hídon átballagsz, oszt Törökkanizsán megnézed, mi folyik ott. Ha meg ezután is óbégatsz, akkó' gondójj arra, hányszó' akartak bicikivel e'csapni, és hányszó' láttad széttört szélvédők üvegdarabjait ugyanott. 

 Szóval, van az a pénz, amit kifizetnék, ha fölvilágosítana valaki, miért kell folyton a kákán is csomót keresni. A „Beograd-kocsma” körösztöződésében emberemlékezet óta három helyen lehetett átjárni. Ilyen a tér szerkezete, így életszerű. Éppen a kereszteződés szabálytalansága okán történt a múltban megannyi baleset. Emberek haltak meg a beláthatatlan útviszonyok miatt. Meg persze a gyorshajtás, a közlekedési törvények figyelmen kívül hagyása is közrejátszott. Nagy tételben mernék fogadni bárkivel, hogy piaci napon százból kilencven – a helyszínen megkérdezett – összezavarodna, ha egy sima jobbkéz-szabályt ábrázoló képet kéne sorrendiség szerint megmagyaráznia. 

A kesernyésebb epéjűek már azt terjesztették, hogy csak azért van szemafor Magyarkanizsán, hogy az itteni autó-iskoláknak ne kelljen a szomszédba vizsgáztatniuk... Díjazzuk az emberi fantáziát. A beszámíthatóságról meg a már említett Törökkanizsán adnak papírt. Ugyanilyen vehemenciával fröcsögtek a kinti, a benzinkútnál lévő szemaforok miatt. 
Először amiatt, hogy minek. Aztán meg azért, mert rögvest nem helyezték üzembe. Jó ideig sárgán villogtak a fények. Eszükbe se jutott, hogy a szemafor engedélyezése, működésének föltétele hosszú jogi procedúra, százféle közlekedésbiztonsági meg a jóég tudja miféle előírásnak kell megfelelnie. 
Újabban már a GPS-programokat is át kell írni miatta. De ez már nem az ominózus Pista meg Jóska-félék dimenziója.
A szemaforjaink működnek, városias jelleget kölcsönöznek Kanizsának.
Amivel ez idáig se volt különösebb gond, hisz a városi jelleget régtől fogva viseljük.
Csak a fejek, meg az észjárás maradt bugris.

Pk