Szoktam volt mondani: egy
társadalomtudomány van. A történelemtudomány. A többi pusztán jégaszalás vagy
zabhegyezés Kukutyinban, legyen szó kulturális antropológiáról, szociológiáról,
pszichológiáról, genealógiáról vagy épp a roppant izgalmas delfinológiáról,
aminek a kihagyásával teljesen érthetetlen mégis miként válhattunk kerek egész
emberré.
A
történelmet viszont nem ártana fokozottabb fordulatszámon tanítani. Ha a
gyerekek megismernék a múltjukat – nem csak a kánoni maszlaggal tömnék a
fejüket – sok kérdésben tisztább képet kapnának a jelenlegi világunkról. A
szavak, a fogalmak mögöttese ugyanis a letűnt időkben keresendő. Egy csomószor
rosszul használjuk őket.
Itt van mindjárt az „értelmiségi”
elnevezés.
A pajkos ördögtől való kispolgári
elitellenességem okán csak „éttermiségieknek” hívom őket. Az „értelmiségi” a
baloldal és a liberálisok kedvenc címkéje. Ők az elit. A többi a hülye. Röviden
így definiálnám.
Kicsit bővebben, árnyalva a képletet:
eltekintve a felvilágosodás korától az Internacionáléig, ne menjünk olyan
messzire, az értelmiségi a XX. században általában azon baloldali nézetű
entellektüelek gyűjtő megnevezése volt, akiket a nép egyszerűen rohadt kommunistaként
emlegetett. Az ő dédelgetett álmuk volt a szocializmus, a majdani kommunizmus
előszobája, amit igyekeztek a már emlegetett gombamód szaporodó
társadalomtudományi hókuszpókuszokkal alátámasztani.
Mondanom sem kell, kurva nagyot buktak.
Az a társadalmi, gazdasági, technikai
tulipiros lufi, amit ők fújtak, a fasorban sem volt a gyakorlatban a
kapitalizmus mellett.
Pont úgy, mint manapság a liberális
mainstream által föltüdőzött rózsaszínű léggömb, ami nap mint nap igazolja
életképtelenségét a valóság nevű nyílzápor közepette.
Hogy mégis valahogy megtarthassák a
betegesen áhított hatalmat – leseggeltek valahol, és körülbelül a
rendszerváltást megelőző években elkezdtek ideológiát gyártani. Ha gazdaságilag
a kutyának sincs igénye a baloldali – kvázi szabadelvű irányelvekre, ha a
közép-európai munkásosztálynak nem kell a kommunizmus, a világbéke, később a
multikulti szép ígérete, etessük meg őket azzal, hogy a konzervatív
családmodell elavult, a keresztényi életszemlélet nevetséges.
A dolgozni és alkotni képes európai,
fehér férfiak csupa-csupa soviniszta disznók, képesek ebédet főzetni a nőkkel.
Mi magyarok verjük a négereket, mindannyian tahók vagyunk, mert dutyiba
csuknánk a narkósokat, ellenezzük a devianciát, homokosnak hívjuk a
homokosokat, szánni valónak tartjuk az ateistákat, tehát nagyon gyorsan föl
kell szabadítani az elnyomott kisebbségeket. Mindet: elsősorban a homoszexuális
kisebbségeket, mert valamiért ők a legveszélyeztetettebbek. Még véletlenül sem
a csángók, a kárpátaljai magyarok, netán mi, fogyatkozó délvidékiek. Nem. Már a
Coca Cola is fölmelegedett, itt kérem szituáció van. A melegek helyzetétől még
sanyarúbb a mára kismillió fajtájúra duzzadt gender polgártársak sorsa. Őket
követi az összes deviáns, kezdve az állatokkal fajtalankodóktól a nekrofilekig.
Voltak hírek, hogy az utóbbiak passzióját (t.i. a hullákkal való meghitt
együttlétet…) mostanában akarják legalizálni – hol másutt? – a svédeknél.
Jobban tesszük tehát, ha a közeljövőben lehetőleg nem Malmőben, vagy a
környékén halunk meg.
Mindez a gyomorforgató, ugyanakkor
tragikus, önsorsrontó attitűd a szép új világunk haladó demokratáinak
köszönhető. Szerintük csak az a demokrata, aki liberális. Furcsa ellentmondása
az ilyeneknek, hogy miközben az egyén feltétlen szabadságáról papolnak,
egyre-másra gyártják a paragrafusokat a mindennapi élethez.
Lásd: Brüsszel hajmeresztő törvényi
szabályozásai, vagy a mára mindent elárasztó politikailag korrekt közbeszéd,
ami immáron jottányit sem különbözik a virtigli náci, kommunista cenzúrától.
Hovatovább azt is előírják miként szólítandó az egyik szülő, arról nem is
beszélve, hogy évezredes szokásjogokkal szemben, az elemi logikát sutba dobva
2019-ben a világ legtöbb részén nagyobb biztonságban van a bűnelkövető, több
jogot biztosít neki az igazságszolgáltatás, mint az áldozatnak. Mert a mindent
(a kártékonyságot) megengedő, ugyanakkor paragrafusokat mantrázó liberálisok
szerint, ha valaki a lábunkra hág a tömött buszon, annak kell örülnünk, hogy a
másik hetven viszont nem lépett rá. A liberálisnak a sokszínűség az istene,
vágyik a másságra, mert azt is egzotikusnak tartja, ha valaki koszos,
szutyokban hempereg, délelőtt fél kilencre már csatak részeg, és oda végzi a
nagydolgát a közpark bozótosába, amitől tíz lépés egy játszótér. Ilyenkor megy
a mutogatás a társadalomra. Hogy segíteni kéne, mert szerencsétlen, meg emberi
méltóság, és esélyegyenlőség, blabla.
Pedig minden ember kezében ott a szabad
választás joga: megváltja-e önmagát, vagy semmirekellő, szemét lesz belőle.
Javaslom Máté evangéliumának 25.
fejezetét elolvasni. A talentumokról. Annak adjanak, aki iparkodik, megérdemli.
Az arra méltatlantól, akinek se önbecsülése, se munkakultúrája, se akarata,
igyekvése, attól pedig vonják meg a segítséget.
Mi most épp a bibliai intelmekkel szemben
robogunk. A lejtőn.
Mert ez a kívánalma annak a sápítozó
elitnek, akinek az ártalmatlanabbja a tigrisek kipusztulásán kesereg, fákat
ölelget, vagy éppen botcsinálta klímakutató, míg a fajsúlyosabb gazembereik a
közéletet mérgezve a minél rosszabb annál jobb elvét igyekeznek a gyakorlatba
átültetni. Pedig a normálisabbja azért akarná, hogy a világ élhetőbben
működjék, mert morálisan tarthatatlannak tart mindent, ami a rendet aláássa.
Csak két példa.
Katonaságnál megtanultuk: akinek nincs
rend a szekrénykéjében, annak a bakancsa is szutykos. Ha a bakancsával sem
törődik, borítékolhatóan a fegyvere is piszkos, lőni sem tud vele,
hasznavehetetlen, ha bevetésre kerülne sor, miatta halnának meg mások. Ugyanígy
a suliban. Iskolás korunkban ki volt eredményesebb tanuló? Az, aki fekete
gyászkeretes körömmel, fogmosás nélkül, kócosan járt minden nap fél nyolcra,
vagy az, aki igyekezett betartani a tisztálkodás elemi szabályait. Persze, a
szabadelvű stratégáknak a mélyigénytelenségre is van mentségük.
Törvényt hoznak a dologkerülők
érdekében, és hüpp-hüpp barbatrükk. Ettől kezdve inkább megéri segélyért
kuncsorogni, máról-holnapra éldegélni, értékteremtés helyett várni a sült
galambot, kiröhögni a reggel munkába indulókat, és a tűzrevalót már júniusban
beteremtőket, merthogy a törvény által védve van a lumpen, megteheti. Pedig a
törvény önmagában nem sok. Mára nem büntet, nem szolgáltat igazságot, betűk a
papíron mindössze. Akkor lenne értelme a paragrafusok szaporításának, ha lenne
valaki, aki be is tudná azokat tartatni, vaskézzel.
Sokadszor bebizonyosodott: nem kér a nép
a szabadelvű vircsaftból.
Talán nem mondtam még. Személy szerint
én királypárti vagyok. Meggyőződésem, hogy a világ akkor lesz majd jobb, ha
bölcs uralkodók uralkodnak. A krumplibogarakat meg lepermetezik.
Pk
Forrás: Jó reggelt Vajdaság, 2019.08.11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése