NAPLÓ - 95.

"Ez a meggondolt lépés öreg úré, 

Az ott könnyelmű úrfi lépte volt. 

Itten, úgy látszik, megállt valaki,

S egy virágszálért mélyen meghajolt."

Hogy annyi idő, hosszú távollét után másnap, kedden virradatkor – immáron kettesben – ismét a barátommal lehettem a kis bácskai falu szélén, a drótkerítés csücskében: a jelenlétem szempontjából már nem is volt annyira fontos. Éjjel érkeztem, be sem kellett másznom a temetőbe. Nyitva volt a kapu. Ugyan ki elől és minek kellett volna zárni az elvénült nyári éjszakában álmodó kispiaci temetőt?...
Egy út vitt oda, a Körös kopott betonhídján át. A barátomnak, de a barátaimnak is a végére csak egy útjuk maradt, ami elvezette őket máshová – és ez olyan természetes.   
Tudom, mindegyiküknek jó élete volt. Teljes. Hevült az életkedvük. Lobogtak. Melegítettek és világítottak. Ettől többet, jobbat kívánni – nem lehet. Ültem, elhevertem a friss hant mellett.
Aztán reggel lett. A nap belenézett az árokba, megfésülködött a kanális sástól kásás, zölden kavargó vizében, s én elmentem az ismerős házhoz, ahol tán még a burjánzó szomorúfűzfák is tudják a nevemet. A régi lélegzetem még ott bújt, rejtve volt a vadszőlő levelek fonákja alatt, s a lépteim neszére a szomszéd hombár alól előjött egy cirmos kismacska.
A sokszor látogatott teraszon megtelepedtem. A hálózsákomat ráterítettem az általa összeeszkábált koporsóra, amiben a lemezeit őrizte, meg a féltettebb titkai dugdosta. Ledőltem kicsit. Jólesett. Elnézegettem a falat: bazári tarkaságban fotók, képek, mindenhonnét összelopkodott föliratos, festett és zománcos táblák. Versrészletek, idézetek és megszámlálhatatlan kacat hirdette – bázis a hely. Egy bohém tanya jó vendége vagyok. (Mindig az volt. Mindig az voltam.) Ahogy nézelődtem, emlékeztem, a tekintetem lassan leolvadt a terasz kövére. Kréta ráírások. Amolyan üzenetrögzítőként is szolgált a beton. Rajta különböző kézjegyek. Silabizáltam őket. Megdöbbentem. Előbb fölkönyököltem, aztán fölálltam. Odaléptem a bejárat mellé. Áthúzva láttam a kezem írását. Megismertem. Régen, nagyon régen írtam oda, iskolai, fehér krétával, nyomtatott betűkkel. Most feketén világított az áterősített szöveg:

HALÁLOM ELŐTT ITT JÁRTAM.
HÁT – NEM VOLTÁL.

Némi gondolkodás után a küszöb sarkában lévő krétához nyúltam, és aláírtam:

HALÁLOD UTÁN ITT JÁRTAM.
ÉS MÁR ITT VAGY.   

                                                                                            Pk