A csúcsra járatott őrület járja táncát
Európában.*
A brüsszeli kék kastélyban va banque-ot
játszanak a nyakkendős spílerek. A rulettasztal mellett igazi dance macabre
zajlik, ami sok tekintetben hasonlít a középkori haláltánc műfaji
jellegzetességeire, tudniillik momentán az öreg kontinens is egy újfajta középkorba
kezd süppedni. Ismét pusztít a tudatlanság – bármilyen furcsán hangozzék mindez
az információs szép új világ kellős közepén. Eljutottunk a fél-analfabéta 21.
századba, ahol a számítógépes nyelvezet nullái és egyesei variálódnak csupán.
Milliárdnyi ember simogatja, pöckölgeti a mobil- és okostelefonját.
A most fölcsöpörödő nemzedék – X, Y, Z,
vagy a rosseb tudja miféle generáció újsütetű palántái – hovatovább a kézzel
való írást is kezdik elfeledni, nem beszélve az apáik és nagyapáik által
vallott értékrendről.
Mindeközben a lehető legabszurdabb
törvényi szabályozás elmebaja alapján működik a jogrend. A bűnöző arcát
kitakarják, a gyilkos sanyarú gyermekkora miatt annyit kap, amennyire egy
sikkasztó banki alkalmazottat szoktak elítélni. Bezzeg a gazemberek úri módon
fosztogatnak! Kicsire nem adunk alapon a milliárdos csaló tengervízbe
lógathatja lábát, míg a zsebtolvajt fogház-büntetéssel sújtják. Lassan az
áldozatnak kell majd elnézést kérnie, amiért épp rossz helyen, rossz időben
volt, a körülmények okozták vesztét, nem pedig egy bitang, aki egyébként már
régtől fogva kötelet érdemelne…
A könyv ritka jószág lett.
A nyomtatott újságok dicsősége is
megfakult.
(Zárójeles megjegyzés: épp a minap néztem
utána. Magyarországon – figyelem, tízmilliós fogyasztói piacról beszélünk! – a
legislegolvasottabb újság egy bulvárlap (!), ami naponta majdnem százezer
példányban kel el. Mellette egy-két női magazin, a Kiskegyed és a Nők Lapja
virít hasonlóan kiemelkedő eladási mutatókkal. Jelzésértékű: pár éve még ezek a
kiadványok is kétszer ennyi olvasóval bírtak. Mára a felére csappant a
népszerűségük. Velük párhuzamosan az összes többi sajtótermék fokozatosan
veszíti olvasótáborát. Összeteheti kezét-lábát az a főszerkesztő, akinek
lapjából megközelítőleg ötvenezer példányt sikerül a standokról eladnia. Még
egyszer mondom: egy tízmilliós országról beszélek. Ahol egy adott napilapot
ilyetén, jó esetben csak a lakosság 0,5 %-a veszi kezébe. Zárójel bezárva.)
Az internet mindenhatósága eluralja a
közgondolkodást.
Különösen az előbb említett ifjúság
fokozottan veszélyeztetett, hisz ők már csak a közösségi média pokoli szűrőjén
keresztül akarják megismerni a környezetüket. A jelenségeket nem
szintetizálják, nincsenek előttük etalonok, ha netán akadnak, azokban sincs sok
köszönet. A hőseik jobbára gagyi amerikai produkciók légből kapott főszereplői,
vagy ha mégis élő/élt emberről szólna a mozi: garantált, hogy kizárólagosan a
hollywoodi szemléletet szajkózza, ahol a kötelező véleményterror diktálja kit
és mit hogyan szabad ábrázolni, meddig terjed a politikailag korrekt hozzáállás
rózsaszínű villanypásztor zsinege, amivel karámban tartható a tömegember.
Megnézheti magát az, aki másként is mer kérdéseket megfogalmazni.
Így lesz a bérgyilkosból sztár, az
alkoholista, elvált zsaruból hérosz, az izomagyú, mindent ököllel megoldó
halálosztókból a gyerekszobák falára ragasztott oltárkép. Helyhiány miatt ezt a
szálat nem akarnám tovább spulnizni, pedig lenne még egy pár észrevételem. Úgy
hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Már többektől hallottam, amit jómagam is
emlegetek: ez a világ megérett a pusztulásra.
Közelebbre karéjozva: Európa sincs jól.
Példa erre a minapi brit szavazás: Boris
Johnson euroszkeptikus pártja földcsuszamlás szerű győzelmet aratott. Hiába
vinnyogott a Brexit ellen az EU-párti balos-liberális közvélemény. Csúnya
fiaskó lett a vége. Pedig tüntettek eleget, és minden demonstrációjukat kellő
módon föl is tupírozta a baráti média, mindazon erők sajtóorgánumai, akik abban
érdekeltek, hogy ez a puhapöcs, teszetosza, mindig mindent elodázó,
agyonbürokratizált brüsszeli krém még tovább szerencsétlenkedhessen, fölélve a
gyerekeink jövőjét, ötlet és tehetség híján, de annál nagyobb jómódban bevárva
a véget. Emiatt nem mondhatom rájuk, hogy hülyék lennének. Azt viszont némi
alappal gondolom, hogy velejükig aljasok.
Ha valaki veszi magának a fáradtságot, és
végignéz egy-két Európa Parlamenti ülést, menten igazat fog adni nekem. Európa
sírásói szorgos aknamunkában épphogy semmit sem tesznek az Unió megmentéséért.
Szép, kövér nyilatkozatokat, záródokumentumokat elfogadnak ugyan, de azoknak a
kötelező hatálya csak annyira érvényesíthető, amennyire egy tavalyi lyukas
sínbuszjegy. Semennyire. Úgy tűnik, ha sokáig húzzák az angolok a Brexit
kutyakomédiáját, eljön hamarosan az idő, amikor már nem is lesz honnét
kilépniük. Finita comedia.
Nekünk a néző szerepe jutott. A derék
kanizsaiak, horgosiak, meg az északi határsávban élők pedig szomorúan,
elkeseredetten veszik tudomásul, miként csinál belőlük a rendetlenség Európája
Dél-Afrikát, hogyan süllyeszti a latin-amerikai gettók, Brazília
szegénynegyedének színvonalára azokat a vidékeket, ahol évszázadok óta
harangszó hallatszik délben, és eddig esetleg a kapun volt kallantyú – nappal
azt sem lakatolták –, ám most már a házba vivő ajtót is kettőre zárják. Mert
éjjelente botokkal mászkáló idegenek lepik el a főút melletti utcákat, a
köztereken éjszakáznak, oda verik a tanyájukat, ahová a mi gyerekeinknek a fűre
sem szabadott lépniük.
A rend éber őrei meg… Továbbra is
szorgosan büntetik azt a martonosi, törökkanizsai, kispiaci atyafit, aki netán
véletlenül otthon felejtette az igazolványát. Méterekkel odébb, a fakabátok
mögött pedig ott vonulnak százasával a fiatal férfiakból összeállt csoportok,
akiknek nemhogy legitim irataik nincsenek, de egyenesen kérkednek is azzal,
hogy ők dokumentumok nélkül nyomultak át a fél világon, lévén nekik jussuk van
a törvénytelenségre, szemben az előbb említett, a hatóságok által
előszeretettel vegzált őslakosokkal.
Bezzeg a Lajtán túl a kassza csilingel,
Brüsszel legalizálná a menekültek bevándorlását, ami engem kísértetiesen
emlékeztet a hajdani Amerikába tartó rabszolga-kereskedelemre. Azzal a
kitétellel, hogy most Európa a cél, ahol a középosztály egyre gyengül, ahol
kezdi felütni fejét egy új világrend(etlenség), annak minden szennyével, ártó
szándékával, felelőtlenségével, és ahol a befogadóképesség véges, míg a
beözönlők száma végtelen.
Sovány reményt nyújt, hogy az
átlagpolgárnak kezd elege lenni mindebből. A morál farizeusaiból.
Persze, ez sem vigasztalja azokat, akik
sem Kanizsán, sem Horgoson nem mernek sötétedés után kimenni az utcára.
Pk
*Ez az írás a Jó Reggelt Vajdaság portálon jelent meg 2019.12.17-én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése