 |
| Kotor |
Megérkezni a crna gorai
falumba mindig különleges, megható. Egy kisebbfajta ünnep. Nekem mindenképpen,
de úgy tűnik, az ottaniak is kitörő örömmel fogadnak. Ehhez tercel a kirívóan
jó idő: noha október a végét járja, mégis harminc fok van árnyékban. Nyárias a
meleg, fuldoklani a napfényben, a tenger vize még most is 23 fokos. Épp csak
ledobom a hátizsákot, már túrom is le magamról a nadrágot, lódulok az ezerszer
megjárt öblöcske fövenyén, aztán hosszú karcsapásokkal úszok, boldogan,
fölszabadultan, és egy kis időre elfeledtetik velem a sós hullámok a köznapok
bajait. Mintha kicseréltek volna. Már ezért megérte a buszozás.
A helyiektől megtudom, idén
kitolódik a szezon. Gyakorlatilag véget sem fog érni. Kisebb mértékben a
szokatlanul melegnek számító időjárás az oka, de inkább a faluban tartózkodók
tömegei miatt.
Egy részük turista, hozzám
hasonlóan megkésve érkező vendégek, akiket valami isteni kegyelem folytán
augusztushoz hasonló vakációs hangulat fogadott, és akiknek e nem várt fordulat
révén még elő lehetett kotorni a fürdőruháikat.
Ám a többség munkás. Olyan
melósok, akik az öböl nagyberuházásain dolgoznak, s az őket foglalkoztató építő
cégek a kiürült panziókat, apartmanokat, szobákat lefoglalják. Aligha kell
ecsetelnem, mit jelent ez a helyi gazdaságnak, a vállalkozásoknak. Több ezer
fogyasztó vendég maradt a faluban, és annak környékén. Mind férfi. Esznek,
isznak, ruházkodnak, költik a pénzüket, például fölkeresik a helyi fodrászatot.
Azaz: csak szeretnék. Ez utóbbit most már nem tehetik: első kézből, vagyis a
tulajdonosnőtől tudom. Ugyanis a falucskámban vendégmunkásként dolgozók zöme
anatóliai török fickó. Valahonnét az azeri-iráni határvidékről érkeztek. Nekem,
aki öt évvel ezelőtt Magyarkanizsa központjában ezrével látott hasonszőrű
agysebészeket, meg a saját szemetükben hempergő programozó mérnököket csöppet
sem volt meglepő Jelena fodrásznő kifakadása: „Nikad više!” (Többé soha!) A
vendégmunkások hamar eljátszották a bizalmat. Kiderült, nem tudnak viselkedni.
Legalábbis az a fajta mentalitás, amit ők képviselnek köszönőviszonyban sincs
az európai értékrenddel. Még az amúgy megengedőbb, laza balkáni fölfogással sem
összeegyeztethető. Pláne, ami a nőket illeti. Amint Jelena munkatársnője sírva
volt kénytelen időnap előtt bezárni, a döntés megszületett.
Az önkiszolgálóban viszont az
van, ami. Rendben: a kosarat nem ismerik a jövevények. Szól nekik a kasszírnő
angolul, szól németül, végül már délszlávul szidja őket. Semmi. Az üzletben
nekilátnak a sörnek, táplálkoznak, csoportban nevetgélnek. Úgy kell kituszkolni
mindet. Nem tudom, megéri-e az ottlétük. Biztos igen, rövidtávon. Míg nem
érkeznek meg a valódi turisták tömegei. De ha maradnak a jövő nyári szezonra
is, már most látszik: el fogják riasztani az idelátogatókat. Ezt megint nem én
mondom, helyiek osztották meg velem aggályaikat. Az vigasztalja őket, a közeli
építkezés hamarosan, tán már áprilisban befejeződik, s olyan ígéret érkezett a
beruházóktól, hogy csak minimális létszámú különítmény marad az utómunkálatok
kisegítésére, lévén például burkoló lapozást, villanyszerelést,
festést-mázolást, sem más képzettséget igénylő dolgot nem lehet rájuk bízni.
Egyébként nem csak anatóliai török culágerek melóznak százszámra. Akad szép
számmal koszovói és albániai albán, de boszniai vendégmunkás is. Ez utóbbiak
túlnyomó többsége vissza-visszatérő munkavállaló, a tengerparti éttermek
pincéreinek, konyhaszemélyzetének jelentős része bosnyák állampolgár.
Amúgy az öböl éli normális
életét. Október végére egy-két kivétellel bezárnak a vendéglők. A part mentén
sorakozó sátras üzletek is eltűnnek. Egy rövidnadrágért korábban elég volt a
sétány túloldalán tarkálló bazársort megvizitálni. Most: majdnem Zelenikáig
kell menni, hogy egy menőbb butikban ugyanazt a török klottgatyát dupla pénzért
meg lehessen venni. Röviden, az őszi tengerparti kínálat nem igazán
fogyasztóbarát. Amolyan téli üzemmódban működik minden, takaréklángra kapcsolt
a gazdaság, a kereskedelem. Legalábbis a nagy nyilvánosság előtt. Ám a
beszélgetésekből kiszüremlik, az öböl béli kompánia nagyon is tudatosan már a
2020-as évadra készül. „Beszerző” körutakra indulnak a cégtulajdonosok. Az
albán-koszovói-montenegrói kis balkáni arany háromszögben most is burjánzik a
biznisz. Nincs ami nincs. A ruha- és a fehérnemű java török portéka, ami albán
viszonteladók révén jut el a montenegrói polcokra. Az enni- és innivaló
felesben horvát és szerb gyárak terméke, amit csak tarkítanak az olasz
behozatalból származó áruk. Ez utóbbiak a mosóportól kezdve az olívaolajon át a
tésztákig, a fagyasztott ételekig széles skálán mozognak. A vajdasági magyar
szemnek mindenesetre érdekesek, újdonságként hatnak. Az árak sem borzalmasak:
alkalmazkodnak a crna gorai fizetésekhez, amelyek ugyan meghaladják a szerb
színvonalat, de nem nagyságrendekkel. Beszédes tény, hogy a helyi megszólalók
egyike némi sóvárgással a hangjában nyilatkozott a szomszédos horvát
gazdaságról, sóhajtva emlegetve az ottani béreket. A többiek talán büszkeségből
nem idézik Zágráb teljesítményét, de akkor is érezhető: némiképp „bezzegország”
számba veszik Horvátországot. Ettől még persze teli szájjal szidják a Dubrovnik
előtti határátkelő horvát egyenruhásait, akik nagyjából ugyanolyan pökhendi
módon és lekezelőn bánnak a szegényebb déli szomszédjaikkal, ahogy azt mi már
Röszkénél régtől megszokhattuk.
S bár a helyiek orrolnak
Zágrábra, mégis átrándulnak Dalmáciába. A kényszer nagy úr. A Dubrovnik
melletti repülőtér pedig kisegíti a crna-gorai Tivat kínálatát. Utóbbi jobbára
most csak norvég, orosz, azeri meg egyéb charter járatokat fogad, szemben a
horvát Ćilipi reptérrel, amelynek jóval bőségesebb a kínálata, nemzetközileg is
jelentősebb a forgalma. Mivel a crna-gorai útlevél ma már megállja helyét a
világban, főleg a fiatalok előszeretettel utaznak.
Miloš, egy huszonéves mesélte:
a barátnőjével másfél hónapon belül fapados járattal megjárták az itáliai
Bolognát és a svéd Malmöt is. Nem minden montenegrói indul kirándulni a
nagyvilágba. Hökkentem vettem tudomásul: az ifjúság egy része itt is útilaput
köt, máshol próbál szerencsét.
Az elvándorlás Crna Gorában
sem ismeretlen probléma.
(folytatjuk)
*Ez az írás a Jó Reggelt Vajdaság portálon jelent meg 2019.11.10-én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése