KÉT EMBER

 

Ha egyszer megkérnének, mondjam el miként láttam a XX. századot, ahelyett, hogy beszélnék, felmutatnám ezeket a fotókat.

Alaposan nézzék meg a portrékat.

Elsőre úgy tűnhet, egy valakit ábrázolnak, de ha tüzetesebben vizsgálódunk, kitűnik, két személy fényképét látjuk.

Két férfi.

A vonásaik szinte ugyanazok.

Egyívásúak. Akár édestestvérek is lehetnének.

Közös bennük az átható tekintetük, az a mélyen emberi derű, ami a legerősebb lelkek önkívületi szabadságával ragyog ránk. Továbbá az is közös bennük, hogy mindketten az elmúlt évszázad első felében születtek és közös a végzetük is: nagyjából egy időben vesztek oda.

Gyanítom, az ő portréja a kevésbé ismert. Vele kezdem inkább.

A sapkás fiatalember Ljubo Čupić. A szülei kivándoroltak, így 1913-ban ő már az Egyesült Államokban született, de később visszaköltözött ősei hazájába, Montenegróba. A jogi egyetemet Belgrádban végezte el.

Miután Mussolini olasz csapatai lerohanták Montenegrót, jó hazafiként 1941-ben belépett az illegális antifasiszta mozgalomba. Čupić a kommunista párt tagjaként egy helyi partizán alakulatban harcolt a megszálló olasz és a csetnik erők ellen. 1942 áprilisában fogságba esett. Egy hónapig kínozták a börtönben, mégsem tudták megtörni. Láncra verve vitték a vesztőhelyre.

A fotó pár perccel a kivégzése előtt készült.

Čupić mosolyog. Arcán a félelemnek nyoma sincs. Már lát mindent. Lát bennünket is.   

A közismertebb fénykép egy spanyol papot örökít meg.

Martín Martínez Pascual gyermekkora óta készült a hivatására. Galamblelkű fiatalember volt, akit a spanyol polgárháború nyitányakor, 1936-ban szenteltek pappá. A köztársaságiaknak nevezett kommunista fegyveresek egyházi emberek – papok és apácák – ezreit gyilkolták le módszeresen. Pascual atya a szülőfaluja melletti barlangokban bujkált, ám amikor megtudta, hogy a miatta érkező baloldali milicisták letartóztatták az édesapját, feladta magát: a biztos halált választotta. Utolsó óráiban megáldotta rabtársait és fennhangon megbocsátott a gyilkosainak.

A fotó pár perccel a kivégzése előtt készült.

Pascual atya mosolyog. Arcán a félelemnek nyoma sincs. Már lát mindent. Lát bennünket is.

Két ember. Különbözőek és mégsem. Két végletesen eltérő és mégis hasonló, szélsőséges ideológai veszejtette el őket. A montenegrói partizán és a spanyol pap a XX. század áldozatai.

A napi politika híreit olvasva mindig rájuk gondolok.

Emlékük legyen áldott!

Nekünk meg a Jóisten irgalmazzon...