ESTI KATARODÓ (fújhatjuk...)

A sportnak annyi.

Lehet, kicsit korai még katarodót fújni mindannak, ami valaha a nemes versengésről, az érdekeken túlmutató erények küzdelméről volt híres, ám a minapi hír alighanem olyan újszerű, az eddigiektől gyilkosabb szög lesz az olimpia eszméjének koporsójába, amely után erősebb kontúrokkal láthatjuk majd az ötkarikás játékok hajdani ázsiójának egyre szomorúbb, gyorsuló ütemű hanyatlását. Eddig is volt szándék a sport el-anyagiasítására. Meg is fogant. Kár tagadni. Üzlet lett az élsport, az ilyen-olyan ligák játékosai, meccsei ésszel föl nem fogható bevételeket hoznak. A bajnokokra, a „sztárokra” hatalmas embertömeg kíváncsi, ipari méretűvé duzzadt immáron minden, amihez résztvevőnek és szurkolónak egyaránt köze lenne. Reklámmásodpercek ellenek milliókat a tévétársaságoknak, és az a szégyenletes gyakorlat is sokadszor fordulhat elő, hogy egy nagyhatalom szurkolói igényeihez igazított napszakban muszáj az úszó döntőket közvetíteni. Nehogy má’ ne fő műsoridőben röhögjék ki az ajzószerekkel telepumpált kedvenceik a világot. Mint egy ideje a hollywoodi gépsoron termelt filmeket: a nagy nemzetközi versenyeket is kizárólag a bevételi forrás alapján ítélik meg. Általában olyan szakértők, akik a büdös életben nem szagolták az átizzadt öltözőket, soha nem léptek se szőnyegre, se pályára, és ha netán olykor vízbe csobbantak, azt is odahaza, a kerti medencében tették, koktélpoharat szorongatva. Nem olyan régen az ilyenek, meg a mögöttük nyomuló globális tőke-henger nyomására vált kérdőjelessé például a kötöttfogású birkózás olimpiai megléte. Most tekintsünk el attól, hogy éppen az ókori versenyek egyik alapsportágát érte ez a legújabb kori gyalázat. Azt se nézzük, hogy hány és hány birkózó szakosztály, szövetség, klub működik szerte a nagyvilágban évszázados patinával. Inkább csak gondoljunk bele, hogy ha e helyett, mondjuk létjogosultságot nyerne a szörfözés, mennyivel kamera barátabb lenne az a sok tangabugyis, alul-öltözött nőcike valami ezüsthomokos bícsen, mintsem két dresszes izomgombóc egymásba gabalyodását mutogatni?

Tudjuk: ahol lejtmenetre kapcsolt a züllés, ott hamarosan jelentkeznek a keselyűk. Van ugyanis egy határ, amit ha átlépünk, visszavonhatatlanul a romlásba visz az utunk. Ezen mi már régen túl vagyunk. Ahol a pénz diktál, ott már nem illik bíbelődni az ethosszal. Legföljebb a kicsöngetett összeg nagysága miatt kell némileg izzadni, alkudozni.  Így gondolhatták a katariak is, akiknek tevehajcsárból, kufárrá vedlett olajsejkjei egy jó ideje komoly nemzetközi posztokon öregbítik a sportdiplomácia – amúgy is hajmeresztő a szóösszetétel! – makulátlanságát. Mára már nem elégszenek meg a döntéshozók közötti hangsúlyos jelenlétükkel. Nem, ők sporttörténelmet akarnak írni. Katar – forevör. Sikerül is nekik. Van az a pénz. A kézilabdában mindeddig sehol sem jegyzett, a világranglista 108. helyezett katari válogatott ott van a legjobb tizenhárom csapat között. Igaz, egy vagy két, mutatóba vitt labdaszedőn kívül nincs közöttük egyetlen katari születésű játékos sem. A fejkendős, körszakállas, pecsétgyűrűs sejkek á lá carte rendeltek maguknak nemzeti csapatot. Lefizettek egy-egy szíriait, montenegróit, bosnyákot, horvátot, egyiptomit, kubait, spanyolt és franciát, nesze neked: kész a katari kézilabdás álom kommandó. Pár ciszterna kőolaj, egy kisebb fúrókút hónapos termelése csodákra képes. És hogy a pofátlanság még nagyobb legyen, a derék katari olajsejkek újabb zseniális ötlettel rukkoltak elő! Ki hitte volna, hogy ennyi lángelme világít a sivatagi királyságban lobogó fáklyás fúrótornyok alatt! Mivel már volt csapat, de szurkoló alig, bérszerződtek egy csomó spanyol drukkerrel, akik szép napszámért és teljes ellátásért, a katari légitársaság flottájának jóvoltából elrepültek Rióba. Ott fölhúzták az arab sejkséget jelképező kapott trikókat, fogták a sálakat, a zászlókat, és mindjárt volt lelkes buzdítás. Gondolom, prémium járt a leghangosabban óbégatónak. Azért, kíváncsi lennék, a hosszú repülőút alatt közülük hánynak sikerült betanulnia Katar himnuszát? 

Mert valószínűleg a sejkség nemzeti válogatottjának kerettagjai az új, választott hazájuk miatt gólokat dobni igen, de táguló tüdővel, őszintén énekelni nem fognak.

Ők nem. Viszont a háttérből kasszírozó bizniszmenek - nyugatiak és közel-keletiek - hanyatt dőlve dúdolhatnak. Olyan képűre formálták a világot, amilyenek ők. A sejkségben készülhetnek a téli olimpiára. Meglátják: lesz katari sífutó, katari síugró, az olajbányász bobcsapatuk remekelni fog, curlingben a katari női kompánia csadorba bugyoláltan is seprővel veri a kanadai meg a norvég válogatottat, és a katari jégtánc páros női tagját talpig fekete zsákban, lefüggönyözve emeli majd feje fölé a szintén katari színekben versenyző szőke, de ölig érő szakállat viselő Vjacseszláv.
Mi meg - idealisták, sportrajongók - katarodhatunk a fenébe! 

Pk